A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club alpesi sízői, Kővári Kíra és Kővári Gerda az elmúlt hetekben is teljes erőbedobással versenyeztek. A tehetséges sportolók legutóbb Szerbiában, Olaszországban, valamint Bosznia-Hercegovinában jeleskedtek.
Március 4. és 7. között a Kopaonik síközpontban szervezték a szerb országos alpesisí-bajnokságot, amelyen a magyar csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Kővári Kíra három bronzérmet szerzett, ezzel pályafutása első felnőtt nemzetközi pódiumait gyűjtötte be. A kiegyensúlyozott mezőnyben elért dobogós helyezések szemléltetik a tehetséges versenyző technikai felkészültségét és a mentális stabilitását, illetve jelzik a magyar alpesi sí utánpótlásának erősödő jelenlétét.
Március 6. és 9. között az olaszországi Folgariában rendezték az Alpe Cimbra FIS Children Cup nemzetközi utánpótlás-viadalt. A rangsorerőpróbára 41 országból neveztek sízők, akik U14-ben és U16-ban óriás-műlesiklásban és műlesiklásban tették próbára magukat. Mindkét szakágban közel százan álltak rajthoz, így a mezőny mérete és erőssége kiemelkedő volt. A fiatalabb korosztály női műlesiklására a kemény hófelületéről ismert Martinella Nord pályán került sor.
Kővári Gerda a dobogótól mindössze három századmásodpercre a hatodik helyen végzett, olyan vetélytársak mögött, mint a brit Cecilia Hamer, a szlovén Zala Stroj Skubic, a horvát Ula Vučinić, a cseh Adéla Marešová és az olasz Estelle Fosson. Az eredmény sporttörténelmi jelentőségű, hiszen ezen a nívós megmérettetésen ez a legjobb, amit magyar vagy romániai női alpesi síző elért.
Március 9. és 12. között Szarajevó adott otthont a Telemach Children Speed Camp nemzetközi képzésnek, amely szuperóriás-műlesiklásra és lesiklásra fókuszáló szakmai programot kínált a fiataloknak. A munkában meghatározó szerepet vállalt a világhírű olasz edző, Livio Magoni, míg a lebonyolítást testvére, az 1984-ben olimpiai bajnok Paola Magoni koordinálta.
Kővári Gerda másodszor vett részt a rangos eseményen, ahol szuperóriás-műlesiklás edzésversenyén kiemelkedőt nyújtott, végül két aranyéremmel fejezte be a tábort. Ezzel nővére, Kővári Kíra nyomdokaiba lépett, aki egy évvel korábban Livio Magoni irányítása alatt szintén a dobogó legmagasabb fokára léphetett. (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


