A kötögetés is rasszista?

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Felvilágosult körökben régóta közhelynek számít, hogy az amerikai fehér lakosság suttyó és rasszista. A feketék elnyomása az élet számos területén megnyilvánul, melyekről időről időre mi is beszámolunk. Korábban olvashattak már arról, hogy milyen kirekesztő az egyetemi rendszer, amiért a nemfehérektől is tandíjat kér, vagy akár arról, hogy az egész mezőgazdasági ágazat rasszista, mivel a feketék nem kapnak ingyen traktorokat…

Most azonban a Vice jóvoltából a rasszizmus olyan formájáról tudunk beszámolni, ami tényleg minden képzeletet felülmúl. Kiderült ugyanis, hogy a kötögetés is rasszista!

A különböző kötőtűk és fonalak ugyanis túl drágák ahhoz, hogy feketék is hódolhassanak ennek a hobbinak; nem is csoda, hogy az emberek fejében kialakult az a kép, hogy a kötögetést kizárólag fehér idős hölgyek űzik, akik nem engedik maguk közé a más rasszba tartozókat!

Hírdetés

Ebből adódóan az, amit eddig ártatlan szabadidős tevékenységnek gondoltunk, egyértelműen az elnyomás melegágya, ami ellen mindenképpen harcolni kell. Ha tehát legközelebb nagymamája megkérdezi, hogy sálat vagy sapkát kössön télre, nyugodtan válaszolja neki, hogy menjen inkább tüntetni a feketék egyenjogúságáért.

Hogy ez utóbbi probléma mennyire jelen van mindennapjainkban, arra újabb szégyenteljes bizonyítékot szolgáltat a Huffington Post.

Történt ugyanis, hogy nemrégiben felmerült a hír, hogy Daniel Craig nyugdíjazása után a népszerű fekete színész, Idris Elba öltené magára a 007-es ügynök szmokingját. Nos úgy tűnik, végül mégsem lesz afro-James Bond, ugyanis a rajongók nem tudnák megemészteni, hogy kedvenc kémjük annyi más képessége mellett a színváltásra is szert tegyen.

A magunk részéről nagyon sajnáljuk, viszont úgy vagyunk vele, hogy ha Elba szuperkém nem is lehet, más ikonikus szerepeket azért még eljátszhat. Lehetne mondjuk II. János Pál pápa egy nagyszabású életrajzi filmben, vagy alakíthatná Margaret Thatchert egy fordulatos politikai drámában.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »