Hétköznapi nyelven egy, a háztartásban viselt, hátul megkötött ruhadarab, amelynek elsősorban főzéskor vesszük hasznát, mert védi ruhánkat a kispriccelő zsírtól, mindenféle zaftoktól, kóstolgatási „mellékhatásoktól”, kovász- és lisztszármazékoktól. Készülhet a legkülönbözőbb anyagokból a felhasználás helyének és céljának megfelelően. Egyszóval egy védőöltözék, amelyet az ebéd vagy a vacsora elkészülte után szögre akasztunk, de nem végleg. A kezet tilos beletörölni, arra van a konyharuha vagy a papírkendő. Ez utóbbit elég nehéz megszokni, mert le kell tekerni, egyszer használatos, átázik, gusztustalan.
A kötényt hordják nők és főzni szerető férfiak egyaránt, ez utóbbiakból kevesebb van, de megbecsülendők, mert ők hobbiból és nem kényszerből forgatják a fakanalat.
A férfiaknak készülnek viccesebb feliratú köténytípusok is: főzőkanál vagyok, nem kocsmatöltelék, csak az életem sótlan, vagy ki az úr a konyhában, illetve konyhatündér vagyok, nem szégyellem, és ami már kissé megalázó beismerés, hogy jobban főzök, mint csókolok. Érdekes, a nőknek nem igazán varrnak ilyen feliratú konyhai „munkaruhákat”, velük az ilyesmivel nem lehet viccelődni, mert nekik a főzés az élet szükségszerű, természetes velejárója. Tudták, hogy a kötényt eredetileg a szabadkőművesek hozták divatba? Az idők folyamán egyre díszesebb lett, és mind a mai napig fontos alkotórésze a szabadkőművesek páholyon belüli viseletének. Talán ezért nem hordok ilyet, pedig szeretek főzni.
A focival komolyabban foglalkozók azonban ismerik a köténynek egy másik jelentésváltozatát, ami a labdabűvöléssel, a labdazsonglőrködéssel, az ellenfél játékosának hintába ültetésével függ össze. És nem csak a foci-világbajnokság idején kerül a figyelem középpontjába!
Mindig voltak és lesznek a focipályákon olyan pengés spílerek, akik számára az ellenfél lába között átgurított labda, magyarul a „kötény” felér egy góllal. Miattuk járnak a szurkolók meccsekre, ők azok, akik inkább választanak hátramenet egy kötényt, mint előremenet egy góllal kecsegtető támadást. Ilyenkor az ellenfél összezavarásán van a hangsúly, a kiváráson, a trükkön, a meglepetésen. Szerintük nincs is értelme a meccsen folyamatosan kapura lőni, a közönség is jobban szórakozik egy ilyen szép, cseles megoldáson. „Kötényezni” bárhol lehet a pályán, gólt lőni csak a kapu közeléből. Lehet, hogy van a világnak olyan tájéka, ahol a focit kicsiben nemcsak gólokra, hanem kötényekre is játsszák, döntetlennél esetleg beszámítják. Az oda-vissza kötény kettőnek számít! Létezik ugyanis duplakötény is, amikor az ellenfél az elsőre mérgesen, megalázottan megfordul, és abban a pillanatban már kapja a következőt is. Szégyenében ilyenkor inkább fekve a földön marad, sérülést színlelve. A közönség pedig őrjöng!
Vajon mit érezhet a köténynél, ennél a cseppet se nem megalázó cselnél a kötényadó és köténykapó? Hát, nem ugyanazt, az biztos! Aki kapta, legközelebb már óvatosan közelít az ellenfélhez, nehogy kapjon még egyet, és akkor már akár be is fejezheti a labdarúgó-pályafutását.
Ő lesz a többszörösen bekötényezett. Aki pedig adja, sőt osztja, az a köténykirály. A magyar labdarúgás történetében számtalan ilyen volt: Újpestben Zámbó Sanyi vagy Törőcsik András, a Fradiban Ebedli Zoli, a Honvédban Kocsis Lajos, a Vasasban Izsó Ignác. Ezek olyan pengés focisták voltak fénykorukban, akiktől az ellenfelek joggal tarthattak a kötényes megaláztatás miatt. Főleg azok az amúgy nagyon lelkes, sokat futó, duplatüdejű, kőkemény játékosok, akik számára a vég kezdetét jelentette egy-egy elszenvedett kötény.
Gondoljunk bele, mit érezhetett Szűcs Lajos egy Zámbó-köténynél, vagy Pintér Sanyi a Törőénél, de Noskó Ernő sem tapsolt örömében, amikor a fradista Varga Zoli kiosztott neki párat.
Az egyiknek megdicsőülés, a másiknak megszégyenülés. Nem az erőből megrúgott, és a lábak között véletlenül átsurranó labda az igazi kötény, hanem mikor a testcselnek köszönhetően az ellenfél szépen szétteszi magától a lábát. Sajó László A futball ábécéjében leírta, hogy „a majom azért jött le a fáról, és állt két lábra, hogy majd a törzsfejlődésnek egy bizonyos – ha nem is a legmagasabb – fokán mint (lehetőleg bal) bekk kötényt kapjon”. Nevezik alagútnak is a fociszlengben, van is átfedés, mivel a bemutatott cselre alagútként szétnyíló lábak között lassan áthaladó labdát esetleg egy földig érő kötény állíthatná csak meg… De nem állítja!
A világbajnokságon azt látjuk, hogy a mai kőkemény, test test elleni gladiátorfociban egyre kevesebb lehetőség nyílik az ilyen trükközésre. Se tere, se lehetősége nincs a focistának ilyenre, mert elgázolják, mint az úthenger. Bele „laposodna” a gyepszőnyegbe, és csak másnap, a fűnyíró közeledésére tudna úgy, ahogy kiegyenesedni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/49. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
