A körzeti orvosok tiltakoznak a betegek berendelésére szolgáló nemzeti rendszer létrehozása ellen

A körzeti orvosok tiltakoznak a betegek berendelésére szolgáló nemzeti rendszer létrehozása ellen

A Körzeti Orvosok Szlovákiai Társasága (SVLS) nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy nemzeti rendszert hozzanak létre az orvosi kivizsgálásra történő berendelésére.

„Ez egy teljesen meggondolatlan lépés, amelyről egyáltalán nem beszéltek ambuláns egészségügyi szolgáltatókkal“

– tájékoztatta Monika Palušková, a társaság elnöke a TASR-t. Elmondása szerint az SVLS felkéri az egészségügyi minisztériumot a javaslat visszavonására.

Palušková felhívta a figyelmet arra, hogy minden beteget egyéni bánásmódban kell részesíteni, és az egészségügyi problémái alapján a nővérnek és az orvosnak kell eldöntenie, hogy mikorra kell berendelni, és mennyi időre lesz szükség a vizsgálatra.

„Értelmetlenség azt várni, hogy az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) bürokratikus rendszere megzavarja a járóbeteg-szakrendelők működését, ahol kimerült orvosok és nővérek dolgoznak, és akiknek más a munkamódszerük és a betegosztályozásuk”

– konstatálta.

Az SVLS szükségtelennek tartja a javaslatot. Egyúttal azt is kifogásolja, hogy nem egyértelmű a végrehajtása.

Hírdetés

 „Már most is kritikus hiány van az egészségügyi dolgozókból és az anyagi forrásokból. Először is stabilizálni kell a rendelők bevételeit, egészségügyi személyzetet szerezni a további működésükre, és helyreállítani az egekbe szökő bérleti díjat, valamint a rendelők egyéb kiadásait. Utána gondolhatunk minden másra“

– jegyezték meg az orvosok.

Másrészt az SVLS teljes mértékben támogatja az elektronikus beutalók széles körű bevezetését. A társaság álláspontja szerint ennek kialakítása kizárólag az egészségügyi szolgáltatók és az egészségbiztosítók hatáskörébe kell tartoznia.

  „Az NCZI feladata kizárólag a végső megoldás megvalósítása legyen, nem pedig az egészségügyi ellátásba való bürokratikus beavatkozás”  

– fogalmazott az SVLS.

Az egészségügyi minisztérium tárcaközi egyeztetésre terjesztette be azt a javaslatot, melynek értelmében az orvoshoz történő elektronikus berendelést a pótórákon kívül a rendes rendelési időre is kiterjesztenék. A pácienst az orvos vagy az egészségbiztosító rendelhetné be kivizsgálásra, de mindezt saját maga is megtehetné.

A témával bővebben az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

Az orvoshoz történő elektronikus berendelést a pótórákon kívül a rendes rendelési időre is kiterjeszthetik

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »