Az Európai Bizottság elindítja az uniós kifizetések korlátozásával fenyegető eljárást Magyarországgal szemben. Ez nem a választásra adott reakció: 2021 óta folyamatosan történtek lépések ebbe az irányba, amelyet a választási kampány hajrájában felfüggesztettek. Részben épp azért, hogy még a látszatát is elkerülje Ursula von der Leyen annak, hogy beavatkozik egy tagállam parlamenti választásába.
Másrészt már tavaly ősszel elindult az a levélváltás, amelyben a Bizottság tájékoztatást kért Magyarországtól a turizmus terén elköltött különféle uniós pénzekről és a kedvezményezettek köréről. Ezt előzte meg, hogy Magyarország – a lengyelekkel együtt – megtámadta az eljárás alapjául szolgáló jogszabályt, de ezt ősszel elutasította a luxemburgi bíróság.
Egyáltalán nem lehet meglepő fordulatról beszélni az eljárás megindítása kapcsán. Az Európai Bizottság a felelős hatóság azért, hogy a Tanács – tehát a tagállamok miniszterei – és a Parlament által elfogadott költségvetések kapcsán a kifizetéseket végrehajtsa és egyben ellenőrizze, minden területen. Ez évtizedek óta a Bizottság hatásköre, nem Varsó és Budapest miatt került oda. Az OLAF nevű felderítő szerv pedig kifejezetten a pénzügyi visszaélésekkel foglalkozik, és mindenféle csemegét feltárt már az összes tagállamban, ingatlanpanamától gyanús csődeljárásokig.
Bárki, aki pénzt ad egy közös kasszába, joggal kérheti, hogy valaki feleljen a tiszta elköltésért és az ellenőrzésért. Ez lépett újabb szintet, amikor jogszabályba fektették két éve az ún. kondicionalitási eljárást, amire sokszor jogállamisági eljárásként hivatkoznak. Ennek lényege, hogy ha az uniós kifizetéseket egy-egy tagállamban súlyosan veszélyezteti például az üldözetlenül maradó korrupció, a politikailag befolyásolt igazságszolgáltatás, vagy az OLAF által kiszúrt ügy, melynek aktáit a tagállami hatóságok félretolták, akkor legyen egy vészfék.
Ez az a vészfék, amelynek behúzását a Bizottság javasolhatja a Tanácsnak. Tehát itt sem csupán eurokratákkal küzd az eljárásba vont tagállam, hanem végső soron a társminiszterekkel (pénzügyminiszteri tanács), akik meghozzák a kifizetések felfüggesztéséről szóló döntést. A pénzt nem veszik el. Nem örökre. Addig nem jár a kifizetés az adott területen, amíg a Bizottság által kért garanciákat a tagállam ki nem építi. Akár évente is felülvizsgálják, vagy az adott tagállam kérésére is újra előveszik a kérdést, tehát az egész párbeszédre épül. Az unió közössége szempontjából nem a büntetés a központi elem, hanem az, hogy a közös pénz elköltése a közösség által elképzelt és elvárt garanciák alapján történjen. Ha majd egy szép napon Budapest, Pozsony és a közép-európai tag nettó befizető lesz (tehát többet tesznek a közös kasszába, mint amennyit kivesznek), akkor ez a szempont hirtelen a mi térségünkben is fontos lesz.
Nettó haszonélvezőként viszont ez máshogy fest. Miközben tény, hogy rengeteg politikai vita és feszültség van Budapest és egyes európai politikai szereplők közt, de ez a vita jogi útra terelt vita, konkrét ügyek és konkrét kifizetések mentén. Míg az egyik fél érdeke az, hogy a legmegfoghatóbb szintre hozza ezt a vitát (Bizottság), addig a másik fél kommunikációs érdeke, hogy absztraktabb, ha úgy tetszik, ideológiai szintre terelje, és a saját választói előtt ne a számonkért korrupciógyanús ügyekben védekezzen. Ez a vita logikája, nem is várható más.
Az Európai Ügyészség az a szerv, amelyhez eljuthatnak még ezek az ügyek, de Magyarország, Lengyelország, illetve a svédek még nem csatlakoztak hozzá, huszonkét tagállam már igen. Varsó és Budapest viszont politikai ügyet lát ebben is, ez pedig egyre inkább öngerjesztő folyamat. Minél több értelmezési vita lesz az immár ötödik Orbán-kabinet és egyes uniós vezetők közt, annál nehezebb lesz kiszűrni a sok füstben, hogy hol van valódi tűz. Egyre több lesz a kommunikáció a különböző célközönségek felé, és félő, hogy egyre kevésbé lesz érdek a valódi és gyors megoldás, hiszen maguk az ellenségeskedő narratívák mindkét fél egyéb politikai szempontjait képesek szolgálni.
Itt tartunk most, a magyar parlamenti választás után, amikor a magyar gazdaság számára fontos a devizában érkező uniós pénz, és a kondicionalitási eljárás ezt veszélybe sodorja. Itt vagy technikai szinten születhet megoldás (egy nagyobb csomag magyar jogszabály kezeli a bizottság által felvetett kérdésköröket), vagy olyan politikai szintre eszkalál Budapest, ahol csak nagypolitikai megoldás lehetséges, mint korábban például az uniós költségvetési vétóval való fenyegetés.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
