A koronavírus járvány egy válságsorozatnak csupán újabb (utolsó?) állomása

Kedves Laci!

Csatolom a legújabb cikket, amelynek a végén kiderül, hogy a koronavírus járvány egy válságsorozatnak csupán újabb (utolsó?) állomása.

Ha elolvasom a Király J. mai gazdag összeállítását a vírusválságról (a hisztériáról), akkor még inkább megerősödik bennem, hogy az elmúlt durván

egy évtized válságsorozata mesteri módon kitervelt és levezényelt játék az emberiséggel, elsősorban a legújabb kori rabszolgákkal.

Akik közé mi is tartozunk. A tetejében mi személyesen a legveszélyeztetebb korosztályba, minthogy a vezénylő központ számara mi már feleslegesek,

sőt terhesek vagyunk. De lehet, hogy e központ már elő is készítette a vírusválság utáni új világrend ideológiáját, és már szervezi az ideológiai célok

megvalósítását irányító és finanszírozó „IPCC”- t. Lehet, hogy mégis csak egy új szocializmus készül, azzal a csalival, amit a cikk végén szándékosan álnaivul megfogalmaztam.

A Korényi Z. javaslatával elvileg szívesen egyetértenék, de a több évtizedes tapasztalataim alapján nem tudok már hinni a szalmai összefogás eredményességében.

Maximum egy újabb klubbot alakíthatnánk, s érdemes is lenne megalakítani, ha jól éreznénk magunkat egymás között, mint a költők és írók annak idején a kávéházakban.

Hírdetés

Meg fogsz érteni, ha veszed a fáradságot és elolvasod a honlapunkon az Újraolvasás rovatban az Újraolvasás 13. jelzésű írást (Javaslat a Nemzeti …). A két dátumra is külön felhívom a figyelmedet.

Közben kiderült a nemzeti energia- és klímapolitikát felvázoló legutóbbi füzettel kapcsolatban, hogy a szóban forgó javaslatom meg is valósult a Kaderják-féle REKK formájában. Akkor mit is akarunk mi?

Hát sajnos, ez a szomorú valóság.

A Lévai prof kétszer is próbált az MTA keretében energetikai kutató központot létrehozni, de elgáncsolták. Minek, ahol van irodalomtörténeti, neveléstudományi stb. kutatóintézet.

Energetika: szén be – gőz ki – gőz be – forgási erő be – villany ki. Valóban, minek ehhez kutató intézet?

Üdvözlet és jó éjt!

PE.

———————-

PE-Energia AkadĂŠmia 253- US… by ReĂĄlzĂśldek ReĂĄlis ZĂśldek Klub on Scribd


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »