A koronavírus hatásai: a privát szféránk gyarmatosítása zajlik

A koronavírus hatásai: a privát szféránk gyarmatosítása zajlik

Korábban nem érzékelt módon megnőtt, és legitimmé vált a nyomkövető technológiák szerepe a koronavírus elleni küzdelem során, azonban az effajta felügyeleti rendszerek komoly kockázatokat is jelentenek – hívta fel a figyelmet a 10. Szociológus Napokon Péter László szociológus, egyetemi oktató. 
A társadalomkutató online előadásában a koronavírus-felügyeleti kapitalizmusnak a társadalomra gyakorolt lehetséges hatásait vette számba, a társadalmi kontrollról, mint a jelenlegi krízis egyik valószínűsíthető negatív következményéről értekezett.

Hírdetés

Kifejtette, a krízis mélyreható, nagyon súlyos globális társadalmi probléma, amire sajnos egyelőre lokális válaszok születtek.

„Ebben a korban újszerű is. A világ a krízis előtt is nagyon gyors változásban volt – mihez visszatérni?” – fogalmazott. Továbbá elmondta, hogy az embereket ért kollektív trauma következményei is kiszámíthatatlanok, s a központi kormányzatok politikai szándékai sem világosak egyelőre.

– fejtette ki az egyetemi adjunktus. Megemlítette a Naomi Klein kanadai író, társadalmi aktivista által bevezetett sokkdoktrína fogalmát, miszerint a megrázó és nagy felfordulást okozó események – nagy horderejű politikai események, terrorista támadások, természeti csapások – ideális alkalmakat jelentenek egy szűk politikai elitnek és a nagy multinacionális korporációknak, hogy csoport- és gazdasági céljaikat és érdekeiket „észrevétlenül” és szövetségben érvényesítsék.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »