A kormányt sem érdekelte a magyar akkumulátor-nagyhatalom – "A hasonló bujkálás mögött sötét titkok lappanganak"

A kormányt sem érdekelte a magyar akkumulátor-nagyhatalom –  "A hasonló bujkálás mögött sötét titkok lappanganak"

„A kormány nem vesz részt az ülésen, mind az látható” – Latorcai János így vezette fel a parlament rendkívüli ülését, melyet az ellenzék a hazai akkumulátoripar jövőjével kapcsolatban kezdeményezett. Ennek eredményeként az ellenzéki frakciók egy-egy tagja 5-5 percben beszélhetett az üres kormánypárti széksoroknak, a válasz reménye nélkül.

Kanász-Nagy Máté, az LMP képviselője felszólalásban először arról beszélt, hogy „megcsúszott a Rogán-művek”, így vélhetően majd legközelebbi alkalommal ülnek egy asztalhoz az ellenzékkel.

Álláspontjuk szerint a Fidesz olyan gazdasági modellt épít, amelynek lényege, hogy a német autógyárak – amelyek az európai és nemzetközi piacra gyártanak kocsikat – számára biztosított kínai akkumulátorokat mi gyártsuk le.

„A német és a kínai tőke a magyar energiát és vízkészletet és magyar földeket és levegőt szennyezi el”

– hívta fel a figyelmet a zöld politikus, aki a hazai viszonyokkal kapcsolatban adóparadicsomi állapotokat emlegetett.

Kanász-Nagy szerint rekord magas támogatást biztosít a magyar állam a kínai akkumulátorgyár számára.

Az LMP-s politikus szerint ráadásul az energiaválság és szociális krízis kellős közepén hozzák ide az energiazabáló akkugyárakat.

Hozzátette: egyre kevesebb a vizünk, pedig az akkugyárak rendkívül vízigényesek.

Szabó Tímea (Párbeszéd) lázálomnak nevezte a hazai akkumulátoripart, és megkérdőjelezte azt is, hogy ez segítené a zöld átállást. Rögzítette, hogy azért nem jött el a parlamentbe egyetlen kormánypárti képviselő sem, mert tudják, hogy az idetelepülő gyárak tönkre teszik Magyarországot, és csak növelik a gazdasági kiszolgáltatottságát, miközben mérgezik a talajt, a levegőt és a vizet.

Megrázó adatokkal érkezett.

Szerinte az akkugyárak napi vízfelhasználása megegyezik egymillió ember vízfogyasztásával, illetve a teljes évi paksi áramtermelés egynegyedét használná el gödi és a debreceni gyár a működés során.

Kiemelte azt is, hogy több baleset is történt eddig a már működő magyarországi akkumulátorgyárakban, hozzátéve, hogy Gödön a kormány el akarta titkolni a talajba jutott szennyezést.

A kínai akkugyárnak nyújtott 320 milliárd forintos állami támogatással kapcsolatban megjegyezte: mindeközben nincs pénz a közalkalmazottak, pedagógusok, szociális dolgozók béremelésére.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azzal kezdte a felszólalását, hogy szerinte nehéz üres székekhez beszélni. Hangsúlyozta, meglehetősen antidemokratikus módon meg sem kérdezték a helyieket, akiknek a háza mellé akarják építeni a gyárat. Ráadásul a „kertvárosok tövébe” tervezett gyár miatt a helyiek ingatlanjainak értéke csökkenni fog. Megjegyezte, nem véletlen építik sivatagokba az ilyen gyárakat.

A Mi Hazánk képviselője kiemelte: az Orbán-kormány gazdaságpolitikája a multiknak kedvez.

Hírdetés

A jobbikos Z. Kárpát Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem lenne takargatnivalója a kormánynak ebben az ügyben, akkor nekik is az lenne a legegyszerűbb, hogy válaszoljanak a kérdésekre.

„A hasonló bujkálás mögött sötét titkok lappanganak”

– mondta. Szerinte kialakult egy duplafüggés: a német autóipari összeszerelő-üzemekkel és a távol-keleti nagyhatalmakkal szemben.

Kiemelte, hiába a legtrendibb téma, de nemcsak a környezetvédelemmel kell foglalkozni, hanem a gazdasági kérdésekkel is. Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta,

a debreceni gyárba érkező 9 ezer munkavállaló többsége külföldi vendégmunkás lesz, és nem pedig a zsákfalvak munkanélküli magyarjai közül kerülnek ki.

A harmadik világból érkezők pedig alacsonyabb bérek mellett kiszolgáltatottabb körülmények között is dolgoznak. Arról is beszélt, hogy nincs az iparban magas hozzáadott magyar érték, az akkumulátorüzemekben általános iskolai végzettség mellett, 12 órás műszakrendben dolgoznak.

„A magyar koponya sokkal többet érdemel” – szögezte.

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke sajnálatát fejezte ki, hogy nem voltak jelen a kormánypárti képviselők, pedig mint mondta, elsősorban a „munkabéke és a dolgozó emberek biztonsága” volt a téma.

A pártja által benyújtott határozati javaslat az állam és a munkáltató közé harmadik félként beemelné a szakszervezeti dolgozókat is a tárgyalásokba.

Megtiltaná továbbá, hogy a kormány olyan stratégiai partneri megállapodásokat kössön, amik után a vállalatok az állami támogatások felvételét követően tömeges létszámleépítésbe kezdhessenek. Merthogy szavai szerint tízezernél is több munkahely szűnt meg így az elmúlt években. A javaslatuk ezenkívül azt is tartalmazza, hogy írják elő szakszervezetek megalapítását a stratégiai partnereknél.

Bedő Dávid (Momentum) kiemelte, hogy a debreceni „vízmérgező akkumulátorgyár” félépítését nem egy parlamenti rendkívüli vita nap fogja megakadályozni, amin nincsenek jelen a kormánypárti politikusok. Mit keresünk itt? Nem is akarunk vitatkozni – fogalmazott a momentumos képviselő, aki szerint nem itt találjuk az igazságot, hanem Debrecenben. Mint mondta, éppen ezért kezdeményeztek ők is helyi népszavazást a városban.

A „Momentum megoldja” a kérdést, fogalmazott, majd közölte, az ilyen parlamenti ülésre nincs szükség, és inkább a debreceni választási bizottság döntésére vár. Bedő Dávid ezután valóban távozott az ülésteremből.

Hová tűnt a gyáva kormányfő?

– tette fel a kérdést a DK-s Varga Zoltán, aki amúgy debreceni, így az ő nevükben szólalt fel.

Orbán hiénái öldöklő háborút indítottak a jóravaló debreceniek ellen 

– summázva erről beszélt a politikus.

Varga úgy véli, a gigantikus kínai akkumulátorgyár mérgező anyagokat juttathat a helyiek földjébe. Szerinte az Orbán-kormány úgy érzi, hogy 12 év rombolás és állandó rablás után bárit megtehet.

A képviselő szerint most az ellenzéki pártoknak hátra kell egyet lépniük, és hagyni kell, hogy a helyiek népszavazáson mondjanak véleményt az akkugyárról.

A DK álláspontja szerint egyébként azonnal le kell állítani az országban épülő összes akkumulátorgyárat, legalábbis addig, amíg nyilvánosságra nem hozzák az ezekkel kapcsolatos összes dokumentumot, beleértve a hatástanulmányokat, környezeti és egészségügyi dokumentumokat.

A kormánypártok kérésére ezután szavazógéppel is döntöttek a napirend elfogadásáról, amelyet 33 igen, 2 nem, 1 tartózkodás mellett ugyan támogattak, de a törvényhozás a kormánypáti képviselők szabotázsa miatt határozatképtelen volt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »