A kormányfői pantalló

A kormányfői pantalló

Alig tettük túl magunkat azon az eleinte mulatságos, majd később inkább bosszantóan képmutató viselkedésen, ahogy a honi ellenzék a néhány héttel ezelőtti V4 találkozó képsorain csámcsogott. Nevesen Orbán Viktor „túlméretezett pantallóján”.

S úgy gondoltuk, hogy ezek az aljas, féreglelkű senkiháziak végre jókorát lakmározhattak az önmaguk generálta gyűlöletből. Csakhogy új erőre kapván ismét nekiugrottak a miniszterelnöknek. Ezúttal nemcsak neki, hanem feleségének is, izraeli látogatásuk egyik fotóját pécézve ki, melyen Orbán Viktor és Lévai Anikó főhajtással tisztelegnek egy megemlékezésen. Nos, a kedves kényes ízlésű balos kompániának ez nemigen tetszett. Mit nem tetszett? Egyenesen fel voltak háborodva. Hogy hát elvárják az ország első emberétől, hogy hazánkat reprezentálva jól öltözött és elegáns legyen. Én pedig először nosztalgiázni, később gondolkodni, majd végül dicsérgetni kezdtem.

Első fejezet – Nosztalgia

A ’80-as években Nyugat-Európából hazánkba látogató turisták igen furcsa és megdöbbentő dolgokról számoltak be hazaérkeztükkor. Elmondásaikból kiderült, hogy a magyar férfiak igen sokat sportolnak, a magyar nők viszont többségükben prostituáltak vagy feministák. Teljesen észszerű gondolatmenet útján jutottak ezekre a feltételezésekre. Hiszen a magyar férfiak előszeretettel jártak tréningruhában (már a susogós mackó előtt is) és tornacipőben. Innen jött a sportosság látszata. S hogy leányainkat, asszonyainkat miként skatulyázták be ebben a két, egyáltalán nem dicső csoportba? Nos, annak is megvolt az oka. A magyar nők többsége sem a lábát, sem a hónalját nem borotválta. Valamint mellőzte a melltartó viselését is. Márpedig Nyugaton az effajta stílus két csoportra volt igaz: a kéjnőkre és a feministákra. Szintén erre a korszakra datálható, amikor is pont a férfidivat tekintetében speciálisan maradandót alkottunk. A divatos magyar férfi ekkortájt úgynevezett törökmintás selyem öltönyben járt, aminek zakóujját béléssel kifelé felhajtotta, majd felgyűrte. Zakója alatt színes inget hordott, melynek nyakát bőr vagy kötött nyakkendővel fogta össze. A nyakkendő felett, kívül az ingen, még egy aranyláncot is viselt. S akár sötét volt az öltöny, akár világos, a zokni minden esetben fehér volt. A cipő úgyszintén minden esetben, az öltöny színétől teljesen függetlenül nyersbőr papucscipő volt, a lábboltozati részen csüngő dísszel. Ez volt a legendás makkos cipő. Amikor jóval a rendszerváltás után meghallottuk a dress code kifejezést, utólag visszagondolva csiricsáré önmagunkra, bizony csak kínos mosolyt termettek ajkaink. Az ekkor készült fotókat és videókat pedig igyekszünk azóta sem elővenni. Vagy ha igen, akkor a velünk együtt fotóalbumozó vagy filmező fiatalabb korosztály hangos, fetrengő kacajai közben sűrűn mondogatni, hogy hát igen, akkoriban ez errefelé divatosnak számított.

Második fejezet – Gondolkodás

Manapság szerencsére máshogyan van. Ma mindenki mindig, mindenhol annak illően öltözködik. Vagy mégsem. Hogy, hogy nem, épp mostanában jött divatba egy újfajta szokás Nyugaton. Az öntudatosan divatos nők arrafelé megnövesztik hónaljszőrzetüket, sőt, be is festik azt valamilyen élénk színűre, mondjuk püspöklilára, neonzöldre vagy magentára. Igen. Arrafelé most az a szép. Valamint az annyira tépett farmer, hogy már ülepe sincs. Hozzájön még ehhez a gendersemleges viselet, vagy annak ellentettje: a gender-fordított öltözék, ami nem más jelent, mint hogy alig tizenéves kisfiúk lányruhában flangálnak. Persze csak miután apu és anyu beadatta nekik a hormontermelést gátló injekciót. Nos… ezt nekünk természetesen tisztelni kell. Ez így van jól, és kész. Orbán Viktor meg nagypapa. Valamint meglehetősen sokat dolgozik, ellenben keveset alszik. De legalább a napirendje zsúfolt. Gondolom, se az étrendjére nem ügyel, sem a személyi edzésre nem fordít időt. Na, bumm. Van felesége, vannak gyerekei, vannak unokái. Sikeres ember. Nem úgy áll rajta az öltöny, mint Jason Stathamen? Tényleg nem. Nem olyan daliás, mint Kásás Tamás? Szelíd szavakkal szólva, nem kifejezetten. Orbán Viktor egy teljesen átlagos kinézetű ötvenes férfi. És egy dologban egyetérthetünk. A rá és pártszövetségére szavazók között egyetlen egy sincs, aki a külcsín alapján döntött.

Harmadik, fejezet – Dicsérgetés

A jól működő ellenzék egyik legfőbb dolga, hogy hibákat keressen a kormány működésében. Aztán pedig konstruktív javaslataival segítse ezeket a hibákat kiküszöbölni. Mondom a jól működő ellenzéknek a dolga ez. A magyar ellenzék ezzel szemben talált egy rosszul szabott nadrágot. Ismét. Mert ez bizony nem a V4-es nadrág, hanem egy másik. S ez a fajta éles és kritikus ellenzékiség igen dicsérendő. Valamint az, hogy köreikben aztán senkit nem lehet kritikával illetni. Na, nem a belbecsre vonatkozó érdemi kritikával, hanem amolyan felületessel. Elég, ha csak a szép arcú Niedermüller Péterre, a daliás Csintalan Sándorra, vagy a mindig elegáns Szél Bernadettre gondolunk. De megemlíthetném még a bársonyosan sima bőrű, üde Lendvai Ildikót, vagy a tiszta, érdeklődő tekintetű Szanyi Tibort. A józan gondolkodású Gyurcsány Ferencről már nem is beszélve. S most joggal mondhatja a kedves olvasó, hogy de hisz a fent említett ellenzéki politikusok nem is képviselik külföldön, kormányzati szinten Magyarországot. És én erre azt válaszolom: egy jó darabig nem is fogják. Mert elképzelhető, hogy Orbán Viktoron lóg a nadrág és feszül a zakó. De az meg biztos, hogy gáláns ember lévén a saját ellenzékének április nyolcadikán akkora óriási zakót ajándékozott, amiből már azt sem látjuk, hogy van-e rajtuk egyáltalán nadrág, vagy csak úgy a csupasz ülepüket verdesik a földhöz tehetetlen kínjukban.

Varga -Bíró Tamás – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »