A kormányfő meneszti az Árszabályozási Hivatal „szociális terroristái“-t

A kormányfő meneszti az Árszabályozási Hivatal „szociális terroristái“-t

Robert Fico helyteleníti, hogy az Árszabályozási Hivatal hétfőn anélkül döntött a háztartási gázárak 125 százalékos emeléséről, hogy erről egyeztetett volna a kormánnyal. „Az Árszabályozási Hivatal szociális terroristáit ezért leváltjuk és olyan megoldást találunk, hogy a gáz ára 2024-ben ne emelkedjen“ – jelentette ki Fico a közösségi oldalon közzétett videóban.

Hozzáfűzte, hogy az Árszabályozási Hivatal elnökét szerdán meghívta a kormány tanácskozására, hogy ott adjon magyarázatot arra, „miért döntöttek hétfőn a gáz árának a háztartások számára történő 125 százalékos emeléséről anélkül, hogy legalább felhívták volna őket, hogy halló, kormány, ti demens szociáldemokraták és nemzetiek, itt az ajándékotok az előző kormánytól, dögöljetek meg! Ekkora primitivizmust nem vártam, annak ellenére sem, hogy az állítólagos független hivatal élén Sulík emberei állnak, aki a bandájával Dubajban százezreket ivott, szívott és dorbézolt el az állami költségvetésből.“

Mint mondta, a kormány olyan törvényjavaslatokat hagyott jóvá, melyek segítenek azok helyzetén, akiknek jelzáloghitelük kamatját a bankok aránytalanul megemelték, sok esetben egy százalékról öt százalékra. A kormány három csoport számára keresett megoldást.

Hírdetés

Az első csoportba azok tartoznak, akiknek a kamatait 2023-ban emelték. „Ez eredetileg nem állt szándékukban, de nem hagyhatjuk ezeket az embereket segítség nélkül. Ők a 2023-as évre szólóan 1800 eurós adókedvezményben részesülnek“ – vázolta Fico. A második kategóriába azok tartoznak, akiknek a kamatját a bankok 2024. január elseje után emelik, nekik a munkahivatalok havi 150 eurós hozzájárulást biztosítanak.

„Az állam lényegében 2024-ben és azt követően a jelzáloghiteleseknek a megemelkedett kamatköltségek 75 százalékát kifizeti“ – mutatott rá a kormányfő. A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik 2024. január elseje után vesznek fel jelzáloghitelt, őket a kormány 1200 euróig terjedő adókedvezménnyel támogatja majd.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »