A kormányfő megbízik az országos rendőrfőkapitányban

A kormányfő megbízik az országos rendőrfőkapitányban

Hamran István országos rendőrfőkapitány Ivan Šimko belügyi tárcavezető távozása után is élvezi Ódor Lajos kormányfő bizalmát. A kormányfő, akit a Belügyminisztérium vezetésével is megbíztak, kijelentette: a tárcánál elsősorban az uniós források merítésével, a migrációval és a szeptemberi előrehozott választások előkészítésével akar foglalkozni.

„Egyelőre nem tudok semmilyen zavaró körülményről. Ahogy az előző miniszter, Šimko is elmondta a távozásakor, hogy megbízik az országos rendőrfőkapitányban, ugyanúgy én is megbízom benne” – közölte Ódor a rendőrség vezetésével kapcsolatban. Feltételezi, hogy a rendőrség a továbbiakban is intenzíven fogja vizsgálni az országot aggasztó ügyeket, anélkül, hogy ebbe Ódor beleavatkozna.

Nem gondolja, hogy a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány viszonyába érzelmeket kellene keverni. Úgy véli, mindketten kellőképpen szakemberek ahhoz, hogy ezt elkerüljék. Megállapította: a hiányos kommunikáció miatt is negatív érzések alakulhatnak ki.

Hírdetés

Ódor hozzátette: a belügyi tárcán belül már megismerkedett a különféle részlegekkel. Az uniós források merítése élvez nála prioritást. Reális szemszögből akarja vizsgálni az egyes projekteket, és ki akarja deríteni, hogy mit lehet tenni az uniós források merítése érdekében. Hozzátette: a minisztérium következő fontos célja a választások problémamentes és átlátható folyamatának a biztosítása. Ezenkívül foglalkozni akar az Európában jelenleg nagy visszhangot keltő migráció kérdésével.

Šimko július közepén távozott a belügyminiszteri posztról. A visszahívását Ódor és Zuzana Čaputová államfő is azzal indokolta, hogy Šimko és a rendőrség vezetése között megrendült a bizalom. Az államfő azzal érvelt, hogy szeretnék megőrizni a rendőrség személyzeti stabilitását. Elutasította, hogy valakinek a nyomására cselekedne. A kormányfő és az államfő is arról beszélt, hogy több mint húsz személy távozhat a rendőrség vezetőségéből.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »