A kormány szigorítja a gyermekvédelmi szabályokat

A kormány szigorítja a gyermekvédelmi szabályokat

Gulyás Gergely közölte, fontosnak tartják, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezési kritériumai sokkal szigorúbbak legyenek. Elmondta, a kinevezési feltételeket 2017-ben a kormány már szigorította, de fontosnak tartják, hogy ezt követően a kinevezés előtt pszichológiai alkalmassági vizsgálat, kiterjesztett megbízhatósági vizsgálat és környezettanulmány is rendelkezésre álljon.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. február 16-án. MTI/Bruzák Noémi

Hírdetés

Szigorítja a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezését a kormány és áttekinti a gyermekvédelmi jogszabályokat és ahol lehet, észszerű szigorítások várhatók – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely értékelése szerint Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter példamutató módon vállalta a felelősséget abban a kegyelmi ügyben, amely az elmúlt két hétben meghatározta a magyar nyilvánosságot.
   
A miniszter elmondta, a kormány Novák Katalin és Varga Judit lemondása után szerdán ülésezett először és ez volt az első lehetőség, hogy levonja a politikai következtetéseket abból az ügyből, amely az elmúlt két hétben meghatározta a magyar nyilvánosságot.
   
Gulyás Gergely azt mondta, az elmúlt 14 évben a magyar kormány „egyedülállóan nagy hangsúlyt” fektetett a családok támogatására és a gyermekek védelmére.
   
A kormány mindenkinél nagyobb arányban támogatta a családokat, bevezette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a babaváró támogatást, a falusi csokot, adókedvezményeket biztosított a gyermekes családoknak és teljes adómentességet a legalább négy gyermeket vállaló nőknek. Megduplázták a bölcsődei férőhelyeket, óvodafejlesztési programot indítottak – sorolta az intézkedéseket.
   
Közölte, a kormánytöbbség elfogadta Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét, a pedofíliára vonatkozó büntetőjogi szabályozást szintén a konzervatív, jobboldali kormánytöbbség szigorította. Külön pedofilnyilvántartást hoztak létre az elkövetők börtönbüntetés utáni nyomon követhetősége érdekében, a szigorú gyermekvédelmi törvényt népszavazáson is megvédte a kormány – tette hozzá.
   
Gulyás Gergely azt mondta, mindezeket úgy tették, hogy a magyar baloldal ezeket a döntéseket, intézkedéseket nem szavazta meg, itthon és külföldön is támadta.
   
Úgy folytatta, a családpolitikáért a legtöbbet éppen Novák Katalin tette 2014 után és Varga Juditnak is meghatározó szerepe volt a büntető törvénykönyv szigorításában és a családvédelmi törvény elfogadásában, magyar és nemzetközi színtéren történő megvédésében.
   
Ezért is érthető, hogy a magyar társadalom jelentős része meglepetten és értetlenül állt a kegyelmi döntés előtt. Ebben az ügyben az történt, aminek ilyenkor elkerülhetetlenül történnie kell: a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter példamutató módon vállalta a felelősséget, lemondtak és visszavonultak közéleti megbízatásaikból – tette hozzá.
   
A tárcavezető közölte, a kormánynak a legfontosabb, hogy a jövőbe tekintsen.
   
Elmondta, a kegyelmi ügy kirobbanása után nyújtotta be a miniszterelnök az alaptörvény-módosítást, amely világossá teszi, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén „nincs kegyelem”.
   
Gulyás Gergely közölte, fontosnak tartják, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezési kritériumai sokkal szigorúbbak legyenek. Elmondta, a kinevezési feltételeket 2017-ben a kormány már szigorította, de fontosnak tartják, hogy ezt követően a kinevezés előtt pszichológiai alkalmassági vizsgálat, kiterjesztett megbízhatósági vizsgálat és környezettanulmány is rendelkezésre álljon.
   
Át kell tekinteni a gyermekvédelmi jogszabályokat is és ahol lehet, az észszerű szigorítást a kormány támogatja – közölte.
   
Úgy fogalmazott, örülnek annak, hogy a negatívumokban is lehet valami jót találni. Ez pedig az, hogy azok, akik eddig támadták a gyermekvédelmi intézkedéseket, most a gyermekvédelem apostolaiként tüntetik fel magukat, ami lehetőséget ad arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyek eddig megosztották a bal- és a jobboldalt, most konszenzus legyen – mondta.
   
A köztársasági elnök lemondását a parlamentnek el kell fogadnia, ez február 26-án meg fog történni, ezt követően 30 napon belül bármikor meg lehet választani az új államfőt; a képviselők egyötöde jelölhet köztársasági elnököt – ismertette Gulyás Gergely kérdésre válaszolva.
   
A közvetlen köztársaságielnök-választásra vonatkozó kérdésre kijelentette: az államfő választásának módja biztosan nem változik. Jelezte: van egy világos, alkotmányos rend 1990 óta Magyarországon, ennek megfelelően választották eddig is a köztársasági elnököt. Szerinte a baloldalnak a választás módjával akkor van baja, ha az Országgyűlésben nem ő van többségben.
   
Arra a kérdésre, tervezi-e kivizsgálni a kormány, hogy ki terjesztette fel két díjra is a később pedofília miatt elítélt bicskei gyermekotthon igazgatóját, illetve kegyelemre K. Endre igazgató-helyettest, azt mondta: ezek a vizsgálatok többnyire a sajtó segítségével lefolytak. Hozzátette: ezekre a kitüntetésekre akkor került sor, amikor nem volt ismert az, hogy ilyen bűncselekményeket követtek el. Tarlós István még hivatalban lévő főpolgármester volt, amikor a díj visszavonására tett javaslatot, azt viszont már az új közgyűlés tudta elfogadni.
   
Jelezte azt is: a jelenlegi főpolgármester is megszavazta ezt a kitüntetést, de ezért különösebben őt sem vádolná, hiszen személyesen nem várható egy főpolgármestertől vagy polgármesterektől, illetve a fővárosi közgyűlés tagjaitól, hogy ellátogassanak minden fővárosi intézménybe. A felterjesztőnél kell a hibát keresni, tehát a szociális részlegen – tette hozzá.
   
Arról, hogy Balog Zoltán református püspöknek le kell-e mondania a kegyelmi ügy miatt, azt válaszolta: ez a református egyház belügye. Hangsúlyozta: természetesen mindig lehet firtatni, hogy ki, milyen tanácsot adott, de úgy gondolja, hogy a felelősség azé, aki a döntést meghozza, és a döntés meghozó Novák Katalin lemondott.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »