"A kormány rájött mégsem kalandvágyból menekül az ifjúság"

A Jobbik saját sikerének is értékeli, hogy a Fidesz végre legalább kihúzta fejét a homokból, és korábbi struccpolitikáját feladva felismerte, fiatalok százezrei nem „kalandvágyból” (Orbán Viktor után – szerk.), hanem egzisztenciális bizonytalanság miatt hagyták el Magyarországot.

Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron bejelentette: elindult a „Gyere haza, fiatal!” – program. A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult tervezet célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával. Mint ismert korábban a KDNP ifjúsági szervezete „Gyere haza” – néven hozott létre alapítványt hasonló céllal, de a munkacsoport vezetője később Izraelbe ment dolgozni.

„Úgy véljük, az általunk kezdeményezett parlamenti vitanap eredménye, hogy legalább kísérletképpen beindul a hazatelepülést segítő program” – áll a Jobbik Ifjúsági Tagozatának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. „Viszont ki kell jelenteni: az intézkedés megkésett és a probléma súlyához képest elenyésző. Londont már most is a második legnagyobb magyar városként említik, így 50 kitelepült fiatal hazahozatala, magyarországi egzisztenciájának segítése még jelzésértékűnek sem minősül” – olvasható a közleményben.

A Jobbik szerint jelentős költségvetési átcsoportosítások révén kell biztosítani a jelenleg még kint élő fiataloknak, hogy hazatérve szakmájukban versenyképes fizetést, egzisztenciájukhoz pedig lakást kapjanak. A Jobbik többször bemutatott bérlakás-építési programja biztos munkahelyet és méltó lakhatást is képes lenne biztosítani a boldogulásukat jelenleg még külföldön elképzelő ifjaknak.
„Elengedhetetlennek tartjuk továbbá az oktatás területén az eddigi kapkodás helyett a kiszámíthatóságot, állandóságot, valamint az ingyenes állami képzés elérhetőségének kibővítését is, hogy a magyar fiatalok idehaza tudjanak boldogulni az itthon megszerzett tudással” – írja Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »