A kormány nyilatkozatot fogadott el a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségéről

A kormány nyilatkozatot fogadott el a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségéről

A kormány lezártnak tekinti a második világháború utáni szlovákiai rendezési dokumentumok kérdését. Visszautasítja ezeknek a dokumentumoknak a megnyitását, valamint az ügy politizálását. Ennek értelmében szerdai kihelyezett ülésén a kormány nyilatkozatot fogadott el a második világháború utáni rendezési dokumentumok érinthetetlenségéről.

A nyilatkozatot a külügyminisztérium készítette elő. A kormány leszögezte, hogy

a Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Nemzeti Tanács által a II. világháború utáni rendezési tervek keretében elfogadott jogi aktusok a Szlovák Köztársaság jogrendjének részét képezik.

Az alkotmányos, jogi és politikai döntéseket a háború utáni rendezési tervek keretében, a nácizmus legyőzésének következményeként fogadták el, a nemzetközi jogból kiindulva, és azok alapján nem keletkezhetnek új jogviszonyok – állítja a kormány.

Azt is leszögezi, hogy

az akkori döntések értelmében keletkezett jogi és tulajdonjogi viszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok.

„A kormány nyugtalanságát fejezi ki a Beneš-dekrétumok megnyitására vonatkozó felhívások miatt, amelyek felesleges feszültséget keltenek, félreértéseket eredményeznek és megosztják a társadalmat. Egyúttal visszautasítja az európai történelem e fejezetének politizálását. Az akkori csehszlovákiai jogi aktusokra a fasizmus ellen küzdő szövetséges államok háború utáni európai rendezési terveivel összefüggésben kell tekinteni” – közölte a külügyminisztérium.

Hírdetés

A tárca szerint a Beneš-dekrétumok a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, illetve Csehszlovákia történelmi és jogi örökségét képezik, melyek a háború előtti eseményekre, elsősorban a müncheni egyezményre és a bécsi döntésekre reagáltak.

„Az ún. Beneš-dekrétumok a szlovák (előtte a csehszlovák) jogrendszer szerves részei. A kormány lezártnak tekinti az ún. Beneš-dekrétumok ügyét, és ugyanez a véleménye az Európai Bizottságnak is” – szögezte le a külügyi tárca.

Egyúttal arra is emlékeztet, hogy

a szlovák parlament határozatot fogadott el a háború utáni rendezéssel kapcsolatos dokumentumok érinthetetlenségéről.

Ezzel megerősítette, hogy a rendezési tervekkel kapcsolatos alkotmányos, jogi és politikai döntéseket oly módon fogadták el, mint más európai államokban, a fasizmus vereségének következményeként, összhangban a nemzetközi joggal és a potsdami konferencia eredményével.

A parlamenti határozat azt is leszögezte, hogy a Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott háború utáni döntések nem eredményeznek diszkriminációt a gyakorlatban, és azok alapján ma nem keletkezhetnek új jogviszonyok, valamint az akkori döntések értelmében keletkezett jogi és tulajdonjogi viszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »