A kormány lemondását követeli a cseh ellenzék, az államfő szerint ez senkinek sem használna

A kormány lemondását követeli a cseh ellenzék, az államfő szerint ez senkinek sem használna

A kormány lemondását követeli a cseh ellenzék, az államfő szerint ez senkinek sem használna Mészáros Richárd2025. 06. 02., h – 18:36

A kormány lemondását követeli az ellenzék Csehországban, miután kiderült, hogy a volt igazságügyi miniszter csaknem egymilliárd koronás ajándékot fogadott el az állam számára egy drogdílertől. Petr Pavel államfő szerint egy ilyen lépés négy hónappal a választások előtt nem használna senkinek, és csak elbizonytalanítaná a belpolitikai helyzetet.

„Nem tudom, van-e értelme négy hónappal a választások előtt megtenni egy ilyen fajsúlyú lépést, ugyanis destabilizálná az egész belpolitikai helyzetet. Ami történt, azt természetesen ki kell vizsgálni, és világosan állást kell foglalni az ügyben, de hogy éppen a választások előtt emiatt meg kellene buknia a kormánynak, az, azt hiszem, nem használna az országnak” – mondta Petr Pavel újságíróknak Vilniusban, ahol részt vett a NATO keleti szárnyát alkotó országok csúcstalálkozóján.

Az elnök közölte, hogy hétfő este telefonon tárgyal a témáról Petr Fiala kormányfővel.

Pavel Blažek igazságügyi miniszter pénteken délután jelentette be, hogy lemond hivataláról, mert tárcája korábban nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű, volt drogkereskedőtől.

Hírdetés

A távozó miniszter újságíróknak azt mondta: nem tud arról, hogy ő személy szerint bűncselekményt, törvénysértést követett volna el, de az üggyel nem akarja terhelni a koalíciós jobbközép kormányt.

Pavel Blažek beismerését követően az ellenzék a jobbközép kormány távozását követelte. A pénzügyminiszter, Zbyněk „Stranjura beismerte, hogy tudott a drogdílertől elfogadott egymilliárdról. Hallgatott, takargatta a dolgot, és elképzelhetetlen, hogy az egész ügyről ne tájékoztatta volna a kormányfőt. A kormány korrupt, haladéktalanul távoznia kell” – írta Andrej Babiš volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Kezdeményezése (ANO) mozgalom elnöke hétfőn az X közösségi platformon.

Blažek annak idején a kapott pénzt átutalta az államkasszába, és javaslatokat tett a felhasználására. A pénzügyi tárca hétfőn közölte, hogy ezt a pénzt mindeddig nem használták fel.

Pavel Blažek lépését kormánykoalíciós politikusok is bírálták, az ajándékba kapott pénz visszaadása is felmerült.

„Az ilyen pénzt még a legnemesebb célokra sem szabadna felhasználni. Vissza kell adni az adományozónak” – vélte Marek Výborný, a kereszténydemokrata KDU-CSL delegálta agrárminiszter.

A kormány szerdai ülésén tűzi napirendre a témát, az ellenzék pedig rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett. Nem kizárt, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen. Ebben a választási időszakban ez már a negyedik lenne, az előző három indítvány nem járt sikerrel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »