A kormány jóváhagyta Krajniak javaslatát, bevethető lesz a kurzarbeit a további válságok idején is

A kormány jóváhagyta Krajniak javaslatát, bevethető lesz a kurzarbeit a további válságok idején is

Milan Krajniak (Sme rodina) javaslatára a kormány a mindenkori válságokat leküzdő megoldások fegyvertárába venné a kurzarbeitot. A szociális miniszter a törvény elfogadását azzal indokolta, hogy a járvány folyamán tapasztalhattuk, mennyire fontos a munkahelyek megőrzése, illetve a perspektíva biztosítása a munkavállalók és a külföldi vállalatok számára.

A törvényjavaslatról hétfőn még tárgyalások folytak a kormány, az alkalmazotti és a munkavállalói oldal között. Ebben elfogadták, hogy

a kurzarbeit jó eszköz lehet a mindenkori válságok folyamán a foglalkoztatottság megőrzésére.

A törvényjavaslat megalkotásakor a jelenlegi gazdasági  Elsősegély + tapasztalataiból indultak ki. A tárca magyarázata szerint, a gazdasági elsősegély programja, jogszerűen követelhető segítség nyújtása, amely célzottan és egyértelműen a bérek helyett kíván pótlékot adni abban az időben, amikor a munkaadó nem tud munkát biztosítani az alkalmazottjának, a munkaidejének teljes terjedelmében. Ezzel úgynevezett „rövidített munka” jön létre.

A „rövidített munka” utáni támogatást, az új törvény szerint azután lehetne nyújtani, miután a munkaadónak külső tényezők miatt korlátozva volna a tevékenysége, egészen addig, míg a korlátozások fennálnak.

A támogatást az alkalmazottra lehetne igényelni, amely munka vagy közszolgálati viszonyban van, illetve azokra a természetes személyekre szerződéses viszonyban végeznek sporttevékenységet.

A munkaadónak azonban fel kell mutatnia, hogy addig is fizette az egészségi- és nyugdíjjárulékokat, legalább 24 hónappal visszamenőleg.

A munkaadó nem sérthette meg a nem legális foglalkoztatást tiltó rendelkezéseket, a kérvénye beadásától 24 hónapra visszamenőleg.

Hírdetés

A vállalat tehát az alkalmazottra kapja a támogatást, akinek heti bontásban, csupán a megszokott munkamennyiség tíz százalékáig tud megfelelő munkát biztosítani. Az alkalmazottnak legalább egy hónapos munkaviszonnyal kell bírnia a vállalatnál, nem lehet felmondási idő alatt, és ki kell legyen merítve az előző évi szabadsága.

– magyarázta Boris Ažaltovič, a munkaügyi minisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy

a céljuk: az alkalmazott kapja a bér 80 százalékát.

Az iparosok ezt a formát nem tudják kihasználni, nekik külön alapot készítenek.

Krajniak ezt azzal magyarázta, hogy az iparosoknál és önfoglalkoztatóknál a kurzarbeit esetén nőnének a járulékterhek. Viszont megegyeztek abban, hogy a törvénybe foglalják azt a kötelezettséget, miszerint,

ha aktiválva lenne a kurzarbeit mechanizmusa, akkor az iparosok és önfoglakoztatók számára is támogatási sémát kell elindítani.

A kormány szerdán jóváhagyta a februári társadalombiztosítási díjak kifizetésének elhalasztását június 30-ig,

Krajniak azt állítja, hogy a kormány ezt minden hónapban megteszi, ameddig csak szükséges. Ha a helyzet június 30-ánál hosszabb halasztást igényel, a kormány azt mérlegelni fogja.

A kormány jóváhagyta a gazdasági minisztérium javaslatát is, amely biztosítja a Szlovákiában kifejlesztett egyedi hidrogén-technológiák bemutatását a World Expo Dubai 2020 kiállításon. A kassai Műszaki Egyetem egyedülálló hidrogén-technológiákat fejlesztett ki, fémhidridtartályok felhasználásával.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »