Mégsem lesz áfa-visszatérítés a nyugdíjasoknak, ehelyett jön majd az egyszeri, 30-ezer forintos élelmiszer-utalvány – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradóval. Mint arról lapunk is beszámolt, Zsigó Róbert államtitkár hétfőn azt mondta, fellépnek az „indokolatlan áremelések ellen”, ezért meghallgatták az idősek visszajelzéseit és az Idősek Tanácsát is, és úgy döntöttek, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogják odaadni.
Az államtitkári közlésből nem derült ki, mi lesz a miniszterelnök által megígért, zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek után fizetett áfa visszatérítésével, ezért az RTL Híradója megkérdezte a kormányzatot. Válaszuk szerint:
az áfa-visszatérítés helyett adják az utalványokat.
Mint írják, „így a támogatás összege és formája egyértelmű”.
A kormányzati tájékoztatás azért is meglepő, mert Nagy Márton nemzetgazdasági csúcsminiszter még a 2026-os büdzsé expozéjában, alig egy hete is hivatkozott rá.
Lapunk elsőként tárta fel, a 2026-os költségvetés tervezetében nincs benne a nyugdíjasoknak visszatéríteni szánt áfa összege. Pedig az – feltéve, hogy igazak voltak a havi 10-15 forintos maximumról szóló megnyilatkozások – éves szinten 288 milliárd forint költségvetési kiadást jelentett volna. Ám szakértők és szakportálok szerint az összeg egy nyugdíjas esetében nem haladta volna meg a havi kétezer forintot sem, így a büdzsében éves szinten legfeljebb43 milliárd forintra rúgott volna.
Az Mfor korábban arra mutatott rá, az áfa-visszatérítés programozása az online pénztárgépekre egy drága és hosszadalmas folyamat.
Az igazság minden részletének kibontásához azt el kell ismerni, a 30 ezer forint több, mint amit éves szinten áfa-visszatérítésből egy nyugdíjas visszakapott volna.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


