A kormány bejelentette: érkezik a napelemes pályázat, 3 milliós támogatással

Share 0 Post 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

2024 januárjától új lehetőséget kínál a kormány a vidéken élő családok számára a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében, amely a megújuló energiák népszerűsítését is célul tűzte ki. A program részeként az ötezer főnél kisebb településeken található ingatlanokra telepített napelemes rendszerekre akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást lehet igényelni, írja a g7.hu. Ezt a támogatást egy maximum 3 millió forintos, kamattámogatott hitel is kiegészítheti. A program szabályozása szerint a támogatás igénybevételéhez az anyagköltség (például napelem panelek, inverter) és a munkadíj aránya 50-50 százalék kell, hogy legyen a támogatáson belül. Ez azt jelenti, hogy ha például a rendszer anyagköltsége 4 millió forint, a munkadíj pedig 2 millió forint, akkor a teljes, 3 millió forintos támogatás elérhető. Ha viszont az anyagköltség magasabb, például 5 millió forint, de a munkadíj csak 1 millió, akkor a támogatás csökken, mert a munkadíj nem éri el az előírt minimumot. A fennmaradó költségeket a háztartások kamattámogatott hitelből fedezhetik, amely 3 százalékos kamatkedvezményt biztosít. A hitelt a számlák bemutatása után az állami támogatás mértékével csökkenteni lehet, így a havi törlesztőrészlet is mérséklődik.

Miért fontos ez a program?

A Vidéki Otthonfelújítási Program jelentős lépés a hazai napelemes piac élénkítésére, amely az elmúlt években komoly kihívásokkal küzdött. A kormány 2024-től bevezette a bruttó elszámolási rendszert, amely a támogatások nélkül szinte megfizethetetlenné tette a lakossági napelemes beruházásokat. A januártól induló új program célja, hogy enyhítse ezt a problémát, még ha nem is teljes mértékben.

Hírdetés

Akkumulátor: hiány vagy lehetőség?

Az új program egyik hiányossága, hogy nem követeli meg energiatárolók, például akkumulátorok telepítését a rendszerek mellé. Ez szakmai körökben aggodalmat keltett, mivel az akkumulátorok segítenék az elektromos hálózat kiegyensúlyozását, csökkentve a csúcsidőszakokban jelentkező terhelést. Szenyán Endre, az A1 Solar Kft. tulajdonosa szerint azonban az akkumulátor hosszú távon megtérülő befektetés lehet, még akkor is, ha a program nem írja elő annak telepítését.

Egy 10 kWh kapacitású akkumulátor ára jelenleg 1,2-1,5 millió forint között mozog, és tíz év alatt visszahozhatja az árát, különösen, ha a jövőben kedvezőbb elszámolási rendszerek lépnek életbe. Az új program elsősorban azokat a környezettudatos háztartásokat célozza, amelyek hosszú távon szeretnék növelni ingatlanuk értékét és csökkenteni ökológiai lábnyomukat. Ugyanakkor a jelenlegi rezsicsökkentett energiaárak mellett még állami támogatással sem mindenki számára vonzó a napelemes beruházás. A szakértők és piaci szereplők abban bíznak, hogy a program idővel bővülni fog, és az energiatárolók is fontosabb szerepet kapnak, így mind az ügyfelek, mind az országos elektromos hálózat számára kedvezőbb megoldásokat lehet majd megvalósítani.

Share 0 Post 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »