A kormány a gyerekeket is leteszteltetné, Remišová kiborult

A kormány a gyerekeket is leteszteltetné, Remišová kiborult

A Za ľudí elnökét, Veronika Remišovát kiborította az a javaslat, miszerint csak azok a 11 éves gyerekek mozoghatnak a szabadban, akik negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek majd.

A TASR hírügynökséget Remišová azután értesítette, miután elolvasta az erről szóló tervezetet, amelyet közvetlenül a kormányülés előtt kaptak meg a miniszterek.

Remišová szerint

a gyermekek tesztelésével a központi válságstáb sem foglalkozott, erről ugyanis először a szakembereknek kellene dönteni. 

– fogalmazott Remišová.

A Za ľudí elnöke hozzátette,

Hírdetés

a gyerekek már három hónapja be vannak zárva, ezért fölöslegesnek tartja tesztelésre kötelezni őket még akkor is, ha csupán a természetbe szeretnének kimenni.

Elmondása szerint a gyerekeknek jót tesz a friss levegő és a mozgás.

Veronika Remišová szerint a kormánynak sokkal szakszerűbben kellene dolgoznia, az egyes dokumentumokat legalább 24 órával a kormányülés előtt kell megkapniuk a minisztereknek, hogy legyen idő őket áttanulmányozni.

A miniszterelnök-helyettes azt is elmondta, több szakértőt kellene bevonni, hogy a törvényjavaslatokat sokkal részletesebben kidolgozhassák.

Remišová azt is szeretné, ha a tesztelési mintavételi helyeket megerősítenék, hogy az embereknek legyen lehetőségük leteszteltetni magukat.

– tette hozzá Remišová.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »