Múlt héten hatályon kívül helyezte a Kúria a „lúgos orvosként” ismertté vált Bene Krisztián ügyében született elmarasztaló ítéletet, és új eljárást írt elő. A vád szerint az orvos nem tudta feldolgozni, hogy szakított vele a barátnője, ezért elkábította és maró anyaggal csonkította meg a nő nemi szervét. A maratoni eljárás megpróbáltatásairól az áldozat és ügyvédje beszélt lapunknak.
– Ügyvéd úr, a tárgyalás után azt mondta, hogy tulajdonképpen egyetért a Kúria kifogásaival. A védelem szintén üdvözölte a döntést. Ezek szerint mindenki elégedett?
Gál András: – Nem. Én annak örültem volna a legjobban, ha az eljárás kedden a Kúrián végleg befejeződik. Be is lehetett volna fejezni, bőven elég volt a bizonyíték. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ha lezárult volna az ügy, akkor azt a következő tizenöt évben a vádlott és családja mint egy második móri ügyet emlegette volna, Bene Krisztiánt pedig ártatlanul elítélt mártírnak állították volna be. Miközben nem az.
– A Kúria a tanúvallomásokkal kapcsolatban kifogásolt néhány dolgot.
G. A.: – A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla nem hallgatta meg a tanúkat, csupán az elsőfokú bíróság irataiból ismerte a vallomásokat, ám a jegyzőkönyvet rendkívül pontatlanul készítették el az elsőfokú eljárás során. Ezért az iratokból nem derült ki precízen, hogy a tanúk mit állítottak, csak hozzávetőleg rögzítették, hogy ki mit mondott. Például az egyik tanú perceken át sorolta, hogy mi alapján ismerte fel az elkövetőt, és magabiztosan többször is megismételte, hogy ezer közül is felismerné a tettest. Mindebből végül annyi került a jegyzőkönyvbe, hogy „a tanú felismerte az elkövetőt”. Ez esetben a másodfokú bíróság valóban nem tudja kellő pontossággal értékelni a tanúvallomásokat. Én abból a szempontból vagyok elégedett, hogy az említett tanú majd újra eljön a tárgyalásra, és magabiztosan elismétli majd, amit már egyszer elmondott. De annak is örülök, hogy így majd olyan részletes indoklás születhet az ítélet mellé, amin nem lehet fogást találni, bármennyire szeretné is a vádlott.
– Önt, mint sértettet, hogy érintette a Kúria múlt keddi végzése?
Renner Erika: – Ezúttal harmadszorra mentem el a bíróságra úgy, hogy végső ítéletet hirdetnek, de most sem történt meg. Körülbelül akkora sokk ért, mint amikor nyomozati szakban az ügyészség megszüntette az eljárást. Értetlenül álltam a döntés előtt, ugyanis már két ítéletben is részletesen leírták, miért biztos, hogy Bene Krisztián volt a tettes. Aztán meghallottam azt is, hogy szembesíteni fognak azzal a személlyel, aki majdnem megölt. De állok elébe.
– A Kúria több szembesítést is előírt: vádlottat a sértettel, tanúkat a vádlottal, illetve egymással. Viszont a szembesítések elsöprő többsége eredménytelen. Mit gondol, puszta formaságokat kell pótolni, vagy komoly jelentősége lehet a szembesítéseknek?
http://mno.hu/
G. A.: – A szembesítést akkor kell elrendelni, ha a tanúk vagy a vádlottak egymásnak ellenmondó vallomást tettek. A Kúria által előírt szembesítések közül több esetében nincs ilyen ellentét. De egyetértek a bírósággal, fontos a pontosság, s mivel a vádlott az elkövető, ezekből nem tud jól kijönni. Nem mellékes, hogy azt is tudjuk, ki és miért hazudott. Van ugyanis a védelem részéről egy hamis tanú a perben, ezért feljelentést is tettünk. A vádlott egyik titkárnője hamis vallomásra kért fel egy másik titkárnőt, aki viszont ezt elmondta. Utóbbi tanú állítása szerint kolléganője arra kérte meg, vallja azt, hogy találkozott a vádlottal a bűncselekmény idején, noha ilyen nem történt.
– Ha már itt tartunk, a védelem nemrég előhúzott egy meglehetősen furcsa levelet, amiben egy titokzatos elítélt arról írt, hogy őt a támadás előtt Renner Erika jelenlegi párja próbálta felbérelni a lúgos merényletre. Ezt az írást a Kúria komolytalannak titulálta, és nem is foglalkozott vele. Önök nem tettek feljelentést miatta? Elvégre komolyan felmerül a hamis vád és a hatóság félrevezetésének gyanúja.
G. A.: – Engem a titokzatos rabnál sokkal jobban zavar az, hogy miért nem vizsgálta az ügyészség legalább azt, hogy ki írta a levelet, és mindez kinek állt érdekében.
– Bene Krisztián előzetes letartóztatását a súlyos, kilencéves másodfokú ítélet alapján rendelték el. Csakhogy ezt az ítéletet most hatályon kívül helyezték. Előfordulhat, hogy kiengedik az orvost? Várható, hogy a védelem indítványozza a kényszerintézkedés enyhítését?
G. A.: – Ebben biztos vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy kiengedjék. Bár a másodfokú bíróság kilenc évre ítélte az orvost, az előzetes letartóztatást nem rendelte el. A Kúria változtatott a döntésen, kihúzta a kilencéves ítéletet, a kényszerintézkedést viszont fenntartotta. Nemsokára, az ítélőtábla tárgyalás-előkészítő ülésén kiderülhet, hogy miként döntenek az előzetes letartóztatásról. A védelem bizonyosan indítványozni fogja, hogy szüntessék meg. Véleményem szerint viszont maradni fog az előzetes letartóztatás, ugyanis az előírt bizonyítások terjedelme nem nagy, tehát rövid idő alatt befejezhető újra az ügy a másodfokú eljárásban.
– A vádlott adott már interjút a Magyar Nemzetnek, akkor azt mondta, hogy a sértett sosem állította azt, hogy ő a tettes. Most viszont úgy tűnik, hogy Renner Erika igenis ezt állítja, igaz, az elkövetéskor nem ismerte fel támadóját.
R. E.: – Az áldozatnál senkinek sem fontosabb, hogy a valódi tettest büntessék meg, mert csak akkor tud megnyugodni. Ha azt ítélik el, én nyugodt leszek. Remélem, ezzel mindent elmondtam. Egyértelmű, hogy ő tettes. Felismerni azért nem tudtam, mert ez egy sokkszerű támadás volt, s nem tudtam arra gondolni, hogy megfigyeljem a támadómat, aki tetőtől talpig be volt öltözve, és torkon ragadott. Arra gondoltam, meg fog ölni, és a gyerekeim anya nélkül nőnek fel.
http://mno.hu/
– Az ügyészség is szóvá tette, mikor megszüntették a nyomozást, hogy a sértett nem ismerte fel a támadóját.
R. E.: – Ez a mondat szerintem maga volt az intézményesített áldozathibáztatás. Nem az áldozat dolga felismerni a támadót, hiszen akkor abból sosem lenne ügy, ha valakit megölnek. Elég furcsa volna, ha úgy működne az igazságszolgáltatás, hogy csak akkor indulna eljárás, ha az áldozat felismeri a támadóját. A nyomozó hatóság dolga azonosítani a tettest, a vádhatóságé pedig, hogy vádat emeljen.
– A két bűnösséget megállapító ítélet után megkérdeztük az ügyészséget, hogy szerintük hibáztak-e, amikor 2014-ben megszüntették a nyomozást. Azt válaszolták, hogy szerintük nem.
R. E.: – Ha én nem élek a döntésük ellen panasszal 2014-ben, akkor egy ilyen súlyú brutális – aljas szándékból, bosszúvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett, előre kitervelt, életveszélyt okozó – bűncselekmény elkövetője most szabadon lenne, az ügyészség elengedi, a bizonyítékokat pedig harminc napon belül megsemmisítették volna.
– Jelen ügyben – az életveszélyt okozó testi sértés megállapítása mellett – 12 év a büntetési plafon. Az ítélőtábla három évvel kevesebbet adott. Mégis ki kap 12 évet, ha ennek a cselekménysornak az elkövetője nem? Minek kellett volna még történnie a 12 évhez?
G. A.: – Ezt a kérdést magam is feltettem a bíróságnak. Én egyébként azt szeretném elérni, ha eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérletére módosulna a vád; akkor tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés vagy akár életfogytiglan lenne a kiszabható büntetés.
– Hogy juthat egy köztiszteletben álló orvos odáig, hogy ennyire elvetemült bűncselekményt hajtson végre? Másokkal is szakítottak már, ám ahhoz mégiscsak kell valamilyen súlyos lelki torzulás, hogy valaki ilyen tettet eszeljen ki, és aztán végig is merje vinni.
R. E.: – Nagyon fontos része ennek az a hozzáállás, hogy ő úgy gondolta, mindezt megteheti. Engem akkor meztelenre vetkőztetett, bevitt a fürdőszobába, a kádban szétfeszítette a lábam, és lúgot öntött a hüvelyembe és a környékére. Egy orvos ráadásul azt is tudja, hogy ez mit fog okozni, mennyire fog fájni. Nem volt közben agresszív, hidegvérrel csinálta. És nem volt benne olyan gát, ami eltántorította volna, még akkor sem, amikor már ott feküdtem elkábítva. Hogy miért nem volt gát, arra csak szakember tudna választ adni.
– Miért döntött úgy, hogy ezt a harcot névvel és arccal vállalja? Nem bánta meg?
R. E.: – Az ügyészség nyomozást megszüntető határozata ösztökélt rá, mert annyira arrogáns és igazságtalan volt. De meg kellett beszélnem a családommal, kamasz gyerekeimmel is, hogy meg fog jelenni az újságban, ami velem történt, és látni fogják a barátaik is. El kellett dönteni, hogy mit adok tovább a lányomnak, mi a fontosabb, az igazság vagy az hogy mit fognak szólni mások? Hogy megbántam-e? Egyértelműen nem.
– Gyakran felismerik az utcán? Mit szólnak az emberek?
R. E.: – Igen. Például a buszon odalépnek hozzám, vagy az edzőteremben, ahol tornázni szoktam. Ilyenkor megölelgetnek, s azt mondják, hogy „veled vagyunk”. Sokan írnak. A legutóbbi döntés után legalább tíz ismeretlen írt. Egyikük azt, hogy nyolc éve él bántalmazó kapcsolatban, és úgy érzi, az én kiállásom adott neki erőt. Néha kicsit úgy érzem, hogy becsaptam ezeket az embereket. A tárgyalóteremben is ott szoktak lenni az áldozatsegítő csoportterápiájáról a lányok. Próbálnak támogatni engem, miközben ők is borzasztó helyzetben vannak, és nem tudták elérni, hogy az ügyük nyilvánosságot kapjon. Ugyanúgy megszüntették, lesöpörték az asztalról az ügyüket, csak nem volt elég erejük, hogy mindezt végigvigyék.
– Kiderült egy apróság a tárgyaláson, aminek egészen komoly jelentősége van. Amikor a támadás után az elkövető magára hagyta a lakásában, bezárta az ajtót, és elvitte a kulcscsomóját. Bene Krisztiánnál találtak egy kulcscsomót, amire nem tudott magyarázatot adni, a rendőrök pedig azt hitték, az öné. Ön viszont közölte, az nem az a kulcs. Ugyanakkor ha akkor azt mondta volna, hogy az öné, rövidre zárta volna az ügyet. Sosem vívódott azon, hogy mi lett volna, ha akkor nem mond igazat? Nehéz volt megállni azt, hogy egy ilyen gaztettért cserébe egy egyszerű hazugságot se kövessen el a tettes azonnali megbüntetése érdekében?
G. A.: – Mi erkölcsileg ennél sokkal magasabban vagyunk.
R. E.: – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem fordult meg a fejemben például az ügyészség megszüntető határozata vagy a bíróság hatályon kívül helyező végzése után. De abban a pillanatban, amikor kérdezték, soha nem gondoltam erre. Én azt szeretném, ha ez az eljárás tiszta lenne. Ahogy ügyvéd úr korábban mondta, ezt az ügyet tíz év múlva is fel fogják hozni, hivatkozni fognak rá. Ezért fontos az, hogy minden legyen kristálytiszta. Az első- és a másodfokú bíró is elmondta, hogy egyik vallomásomban sem volt ellentmondás. Ez nagyon nehéz volt a morfiumos kezelés alatt, nagyon kellett koncentrálni a háromórás kihallgatások során.
– Hol tart a történtek pszichés feldolgozásában, és milyen utat járt be eddig?
R. E.: – Az Áldozatsegítő Szolgálattól első pillanattól kezdve foglalkozik velem egy klinikai szakpszichológus. Csoportterápián is voltam, első három alkalommal csak sírtam. Mikor először elmeséltem az egészet, úgy mondtam el, mintha valaki mással történt volna, ez egyfajta hárítás volt a részemről. Aztán felszínre került minden, és meg lehetett beszélni. Mostanában legfőképpen a műtétekre készítettek fel. Amikor a tettes még szabadlábon volt, a kórházban is rettegtem, mert bejárása volt az intézményekbe. Attól féltem, hogy bejön, átállítja az altatógázt, és végez velem. Amíg a per tart, addig a pszichológussal nem tudunk végigvinni egy megfelelő terápiát, nem tudunk eljutni a feldolgozásig.
– Úgy tűnt, hogy más bántalmazott nők ügye is megérinti. Tervezi, hogy áldozatsegítéssel is foglalkozik?
R. E.: – Úgy vélem, hogy erre remek szakemberek vannak. Szerintem arra kellene leginkább odafigyelni, hogy a rendszer Magyarországon mennyire nem működik. Hallottam 2015-ben, hogy kiterjesztik az áldozati jogokat. De nem tudom, hogy lehet valamit kiterjeszteni, ami szinte egyáltalán nincs is.
– Mikorra lehet vége ennek a jogi kálváriának?
G. A.: – Két-három tárgyalás várható az ítélőtáblán, vagyis akár már ősszel véget érhet az eljárás. Ezután hatvan nappal később lesz a harmadfok, a Kúrián legfeljebb két tárgyalás várható. Tehát elképzelhető, hogy novemberben pont kerül az ügy végére, de a hosszabb forgatókönyv esetén sem húzódhat tovább, mint február.
– Mi lesz, ha végre lezárul az ügy?
R. E.: – Erre egyelőre nem tudok válaszolni. Annyira nem tudom elképzelni, annyira távolinak tűnik. Néha úgy érzem, ez egy végtelen történet. Szeretnék boldog családi életet a párommal és gyerekeimmel. De még napról napra élünk. Szeretnénk elmenni nyaralni. Azt kérték a gyerekek, hogy ott ne is beszéljünk erről, ezt mi teljesíteni fogjuk. Esetleg ketten a párommal, este egy fröccs mellett. De szeretnénk egy boldog családi nyaralást.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.19.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
