A korábbi tervek csúsznak (Barót)

A korábbi tervek csúsznak (Barót)

A Barót költségvetésének elfogadása alkalmával tartott vitán Benedek-Huszár János polgármester úgy fogalmazott, hogy elsősorban az önkormányzat alárendeltségében levő intézményeik működését kívánták egész évre biztosítani. Ezért a beruházási listába csak olyan kiadást foglaltak be, amelyre már finanszírozási szerződést kötöttek, vagy ilyen pályázathoz kötődnek, így egy sor régebbi terv csak később készül el.

Az elöljáró az egy­előre meg nem valósuló beruházások közé sorolta a bodosi kultúrotthon illemhelyekkel való ellátását, a miklósvári óvoda rendelővé való átalakítását, a strand felújítását és beindítását, egy edzőpályának alkalmas terület megvásárlását a labdarúgócsapat számára, a líceum műhelyépületének felújításához szükséges különböző tanulmányokat, illetve az iskola sportpályájának megtervezését.

Hírdetés

Kérdésünkre, hogy a régóta tervezett beruházások az eltolódás ellenére – jelentősebb költségvetés-kiegészítés érkezése vagy saját többletbevételek által – mégis megvalósulhatnak-e, Benedek-Huszár János elmondta, úgy véli, nem, leghamarabb jövőben kerülhet ezekre sor.

Érvelése szerint azért nem lehet a beruházásokat idén elvégezni, mert év elején nem állt annyi pénz rendelkezésükre, amennyivel a városháza utolsó negyedévét is lefedhették volna, ezért minden keletkező többletbevételt az év utolsó három hónapjának kiadásai­ra, illetve pályázatok önrészeire tesznek félre. „Eddig tizenhárom szerződést írtam alá, és hamarosan következik még két megállapodás, amelyet a Környezetvédelmi Alappal kötünk. Többekhez önrészt kell rendelnünk, sőt, a menedzseri tapasztalatom alapján azt mondhatom, azoknak is lesz valamilyen önrésze, amelyeknek a kiírások alapján nem kellene lennie. A saját költségvetésből tervezettek megvalósítása mindig csak ezek után következhet” – mondta el Barót polgármestere.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »