A korábbi felvidéki kormányfő is megerősítette: nem az számít, hogy Orbán mit nyilatkozik

Ódor Lajossal a hvg készített interjút, ebből olvasható egy részlet alább.

HVG: Szlovákia első magyar miniszterelnökeként sok támadásra számított?

Ó. L. : A szlovák nacionalistáktól számítottam ilyenre, az kicsit meglepő volt, hogy a magyarok is támadtak. Amit nem értettem, hiszen soha nem titkoltam a magyarságomat, csak a szlovákomon nem érződik annyira, hogy nem az az anyanyelvem. 18 éves koromtól Pozsonyban élek, ezért inkább szlovák körökben forogtam, mint magyarban.

HVG: Akkor miért Ludovítnak hívják, és nem Lajosnak?

Ó. L. : Mert a hetvenes években csak szlovák néven lehetett anyakönyveztetni a gyerekeket. A rendszerváltás után kezdték magyarosítani a nevüket a politikusok, de én nem foglalkoztam ezzel. Otthon Lajos vagyok, az érettségi tablón is, Pozsonyban Ludovít, Amerikában Ludo.

HVG: Milyen volt magyarként elfoglalni Pozsonyban a miniszterelnöki széket?

Ó. L. : Bevallom, nem ezen gondolkodtam, inkább azon, hogy milyen nagy munka lesz vezetni az országot. Persze a kilencvenes években valóban nem történhetett volna meg, hogy egy magyar legyen a miniszterelnök, de ma már nem nagy ügy, hogy ki milyen nemzetiségű. És nagyot fordult a világ a nacionalistákkal is.

20 évvel ezelőtt a szlovák és a magyar nacionalisták még a legnagyobb ellenségek voltak, most pedig a legnagyobb barátok.

HVG: Ön szerint miért nem tudnak összefogni a magyar pártok Szlovákiában?

Ó. L. : Személyes okok is közrejátszottak benne: minden politikus saját pártot akart. És a magyarok közül is egyre többen inkább politikai értékeken keresztül, és nem a nemzetiségük mentén politizálnak.

HVG: Ön, gondolom, a liberális Progresszív Szlovákia párthoz áll közel…

Ó. L. : Abból, hogy a Progresszív Szlovákia alapítója, Zuzana Caputová kért fel miniszterelnöknek, még nem következik, hogy a liberális párthoz állok közel. Inkább centristának tartom magam, de mindig igyekeztem távolságot tartani a politikától.

HVG: A politikai feszültségek miatt nem vetődött fel, hogy eljöjjön Budapestre hivatalos látogatásra? Orbán Viktorral nem barátkozott össze a regnálása alatt…

Ó. L. : Pár perces beszélgetéseink voltak csupán, főleg a szlovák belpolitikáról. Túl kevés idő állt rendelkezésünkre, és sok dolgunk volt, így megegyeztünk, hogy a külügyminiszter tartja a kapcsolatot a környező országokkal. Személyes találkozókon nem éreztem feszültséget Orbán Viktorral.

HVG: Kelet-Közép-Európában gyakran visszatérnek a nacionalista, a paternalista erők, Magyarországon pedig el sem mennek. Miért szeretik errefelé annyira őket?

Ó. L: : A nyugati világban is felbukkannak ilyen politikusok, a különbség talán az, hogy nálunk ugyanazok az arcok térnek vissza folyton.

Az embereknek imponál az erős politikus képe, akinek minden problémára van egy „egyszerű” megoldása, és elhiteti, hogy mindenért más a felelős.

Magyarország és Szlovákia esetében talán az is felerősíti ezt, hogy agrárország voltunk, így tovább él az a mentalitás, hogy majd a jó földesúr mindent megold helyettünk. Fico visszatéréséhez persze az is hozzájárult, hogy az előző kormányok rosszul kezelték a Covidot, kapkodtak, bombasztikus ötleteik voltak, következetlenül rendeltek el szélsőséges intézkedéseket. A vége az lett, hogy bármit mondtak, az emberek már nem vették komolyan. Nagyon jók voltak abban, hogy rámutassanak a Fico-kormány hibáira, de kormányozni sajnos nem tudtak. Ezért is kellett az utolsó hónapokra szakértői kormányt kinevezni.

HVG: Gyakran hasonlítjuk Szlovákiához Magyarországot. Ön mekkora különbséget lát a két ország gazdasága között?

Ó. L. : Ez egy nagyon homogén régió, hasonló problémákkal küzdünk és hasonló megoldásokat találunk rájuk, és egyszer egyik, egyszer másik ország húzza a szekeret. A 2003-as reformok után Szlovákia például nagyon jól teljesített, de Ficóék alatt visszaesett.

Lengyelország, Magyarország, Szlovákia gyakorlatilag egy szinten van, igaz, a térség politikai egysége megbomlott, mert mindegyik ország inkább a saját külpolitikai kapcsolatait erősiti.

Sokat fejlődött a régió az elmúlt harminc évben, de könnyebb látványosan fejlődni akkor, amikor 50-60 százalékkal vagyunk lemaradva az uniós átlagtól. Pénzügyi, adózási reformot végigvinni nehéz, de nem lehetetlen, és szinte azonnal érezhető az eredmény. Most a tudásalapú gazdaság felé vezető úton kellene elindulni. De az oktatási rendszer átalakítása, az innovációs környezet kialakítása sokkal nehezebb, mint várni a külföldi tőkét. Mivel le vagyunk maradva, még mindig a XX. századot építjük, miközben a XXI. század elfut előlünk. Félő, hogy megrekedünk egy közepesen fejlett szinten, az uniós átlag alatt.