Monumentális szerkezet szállt 1931. március 29-én Budapest fölé. Mintegy harmincezer ember vonult ki a csepeli reptérre, hogy megcsodálhassa a hatvan tonnás, hatalmas „ezüst szivart”, a Németországból érkező Graf Zeppelint. A léghajózás közel négy évtizedes története a mai napig nem múlt el nyomtalanul.
A légi óriást milliók várták érdeklődve 1931. március 29-én. Az egek ezüst vándora este fél tízkor indult a németországi Friedrichshafenból, majd hazánkba látogatott. A Zeppelin vállalat LZ-127 jelzésű, Graf Zeppelin nevű léghajója az akkori idők legnagyobbjának számított. A 10 filléres Magyarország aznap címlapon hozta: „Négyszer láthatja holnap Budapest népe a Zeppelint”.
„A Zeppelin ma este 9 óra 36 perckor startol Friedrichshafenból Budapest felé” – írja a Magyarország tudósítója 1931. március 29-én. „Az óriás léghajó és rajta lapunk megbízásából Karinthy Frigyes, lassú éjjeli menetben teszi meg az 1100 kilométeres utat” – tájékoztatott a lap. Az információk tanúsága szerint az útvonal csak München felett dőlt el.
A BZ127 hajnali három órakor küldött szikratáviratot a csepeli rádióállomásra, és ebben jelezte az út tényleges irányát. A nagy légikalandba reggel hat órakor bekapcsolódott a magyar rádió is, amely öt percenként tájékoztatta a rádióelőfizetőket a Zeppelin haladásáról.
Az óriás végül leszállás nélkül haladt a München-Salzburg-Bécs útvonalon, a magyar légtérbe a Fertő-tónál lépett be, majd Pápa, Tihany és Székesfehérvár érintésével érkezett Csepelre.
A korabeli híradások szerint egy kicsit elidőztek a Balaton fölött reggel fél hét körül, nehogy túl korán érjenek a budapesti célállomásra. A leszállást ugyanis március 29-én vasárnap reggel 8 órára időzítették. Addigra legalább 30 ezren vonultak ki a Weiss Manfréd Művek saját repülőterére.
Magyar Miklós, a léghajó egyik utasa így írt a Budapest felett töltött percekről: „Pár perc múlva már jó magasra jutottunk és Buda felé fordultunk. A Gellért-hegy olyan volt, mint egy természet alkotta hatalmas tribün, amely feketéllett a nagyszerű látványosságra összesereglett embertömegektől. De a Dunát szegélyező budai hegyek, a Várhegy, a Rózsadomb mind, mind feketéllett az emberektől. Tisztán láthattuk felülről, hogy közeledésünkre a sokaságok megmozdultak és karjaikat fellendítve zsebkendővel, kalappal integetnek felénk üdvözletet. Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.”
A Zeppelin összesen hatvan tonnát nyomott, és első ránézésre erősen emlékeztetett egy repülő, ezüst szivarra: impozáns látványosságnak számított a harmincas években a maga 236,6 méteres hosszával és 30,5 méteres átmérőjével.
A légi óriás összesen 115 kilométeres óránkénti sebességre volt képes, ám utazás közben maximum 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, így minden idők legegyenletesebb és legsimább útját garantálta a fedélzetén utazó húsz utasnak. Ennyi volt ugyanis a Graf Zeppelin teljes kapacitása.
„Az utasok kiszolgálásáról és a léghajó kezeléséről 40-45 fős személyzet gondoskodott. Az utasok a hengeres test alatti gondolában helyezkedtek el, a személyzet az alumíniumvázú, vászonborítású test belsejében lévő hidakon és létrákon közlekedhetett a 17 gáztartály között. A léghajó mozgását 5 darab egyenként 540 lóerős, 12 hengeres motor segítette.” – mutatott rá a Budapest Anno Blog.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
