A KONTINENSFOGLALÓ AGRESSZÍV IDEGENEK miatt fegyverkezik a német szélsőjobboldal

Németországban nyilvánosságra jutott egy jelentés, mely szerint egyre több, a politikai fősodor által extrémistaként besorolt személy kezd legálisan fegyvert tartani. A BETOLAKODÓK egyre több bűncselekményt követnek el, és a migránsok ellen elkövetett bűncselekmények száma is megnőtt Németországban.

A német belügyminisztérium április 24-én kiadott jelentése szerint tavaly több mint 52 százalékkal nőtt azoknak a menedékkérőknek a száma Németországban, akiket bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A jelentés szerint jelenleg összesen 174438 bevándorló ellen zajlik nyomozati eljárás, és a 2016-os év során a bűnelkövetéssel vádolt bevándorlók száma 52,6%-kal nőtt. Eközben az országban elkövetett összes bűncselekmény 4,3%-ának esetében volt migráns az áldozat, és tíz migráns vált gyilkosság áldozatává.

Szombaton azonban a Welt am Sonntag beszámolójából kiderült, hogy egyre több, a hatóságok látókörében lévő „jobboldali extrémista” kezd legálisan fegyvert tartani. A lap szerint jelenleg 750-re tehető az ilyen személyek száma, és a migrációs válság kezdete óta fokozatosan nő. A beszámolóban az áll, hogy az elmúlt két év során kétszeresére nőtt a legálisan fegyvert tartó szélsőjobboldali militánsok száma; korábban a Deutsche Welle azt írta, 2015 kezdetén még csak 400, a hatóságok által ismert „jobboldali extrémista” tartott legálisan fegyvert.

Hírdetés

A lap beszámolójában az áll, hogy a legális fegyvertartás terjedése „összefüggésben állhat az emberek biztonságérzetének romlásával”.

A baloldal eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőjobboldal legális fegyverállományának megkétszereződésével a migránsok ellen elkövetett fegyveres bűncselekmények száma is duplájára nőtt. A Die Linke képviselője, Martina Renner kikérte a szövetségi kormánytól az erre vonatkozó adatokat, majd arról számolt be, hogy a szövetségi statisztika szerint 750 „jobboldali extrémista” tart legálisan fegyvert, és a 2016-os év folyamán összesen 79 olyan eset történt, amikor migránsokra, vagy a migránsokat segítő önkéntesekre lőttek rá. Azt megelőzően, a 2015-ös év folyamán 30 ilyen támadás történt.

Tavaly januárban az Alternatíva Németország párt vezető politikusa, Frauke Petry egyértelműen kijelentette; szerinte a rendőrök tűzparancsot kellene kapjanak, és az osztrák határon rá kell lőni azokra a migránsokra, akik illegálisan próbálják átlépni a határt. A baloldal szerint a bevándorlásellenes pártok ehhez hasonló felszólalásaival magyarázható a migránsok ellen fegyverrel elkövetett bűncselekmények számának növekedése.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »