A konszolidációs csomagról vitáznak a képviselők – 2,7 milliárdos intézkedéscsomag került a parlament elé

A konszolidációs csomagról vitáznak a képviselők – 2,7 milliárdos intézkedéscsomag került a parlament elé

A szlovák parlament kedden a közpénzügyi konszolidációról szóló vitával kezdte meg 39. ülésszakát. A Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter által múlt héten bejelentett, 22 intézkedésből álló csomag 2,7 milliárd eurós megtakarítást és bevételnövekedést céloz, elsősorban adó- és járulékbehajtási szigorítással, valamint kiadáscsökkentéssel.

A kormány a javaslatot múlt szerdán (szeptember 10-én) fogadta el, és sürgősségi eljárásban terjesztette a parlament elé, így a képviselők már ezen az ülésszakon tárgyalják. A törvényjavaslat részleteit a plénum csak később vitatja meg, előzetesen a gyorsított eljárásról szóló kormányindítványról kell dönteniük.

Hírdetés

Az ellenzék élesen bírálta a koalíciót, amiért nem a szokásos törvényhozási rendben vitatják meg a csomagot. Rámutattak: a közpénzügyek válságos állapota régóta ismert, ezért a kormány korábban is előállhatott volna az intézkedésekkel. Kamenický viszont hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetet elődei felelőtlen költekezése hagyta maga után, köztük több mai ellenzéki politikus részvételével.

A keddi ülésen a képviselők több, az oktatási minisztérium által előterjesztett javaslatról is tárgyalnak majd délután, emellett szavazásra kerülnek a múlt héten lezajlott, de még el nem fogadott indítványok.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »