A konfliktus újjáéledésétől óvott az ENSZ különmegbízottja

A konfliktus újjáéledésétől óvott az ENSZ különmegbízottja

A konfliktus újjáéledésétől óvott az ENSZ különmegbízottja Mészáros Richárd2025. 05. 21., sze – 19:14

A szíriai konfliktus újjáéledésére és az arab ország további széttagolódására figyelmeztetett szerdán az ENSZ szíriai különmegbízottja.

Geir Pedersen, aki Damaszkuszból, videókonferencián keresztül jelentkezett be a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) New York-i ülésére, úgy vélte, Szíria továbbra is súlyos kihívásokkal küzd, és súlyos aggodalmát fejezte ki az erőszakcselekmények fellángolása miatt, amely – mint mondta – alááshatja a bizalmat az új damaszkuszi vezetésben.

Pedersen kiemelte az alávita kisebbség ellen márciusban, valamint a drúzok ellen áprilisban elkövetett támadásokat.

Hírdetés

A megbízott emellett üdvözölte az Egyesült Államoknak a Szíriára kirótt szankciókat feloldó döntését, illetve az Európai Unió hasonló, a gazdasági büntetőintézkedések eltörléséről szóló bejelentését. Mint mondta, ezen döntések, illetve a régiós országok, elsősorban Szaúd-Arábia, Törökország és Katar támogatásai hozzájárulnak a politikai átmenet időszakának békés lebonyolításához.

Elfogadhatatlannak nevezte ugyanakkor Izrael szíriai területeket célzó légicsapásait és aggodalmát fejezte ki az Iszlám Állam terrorszervezet az utóbbi hetekben az arab országban kiújuló támadásai miatt.

Kedden Marco Rubio amerikai külügyminiszter már figyelmeztetett, hogy a damaszkuszi átmeneti kormány „talán csak hetekre van az összeomlástól, az ország pedig a teljes körű polgárháborútól”. A tárcavezető az amerikai szenátus külpolitikai bizottságában egyúttal Damaszkusz támogatását szorgalmazta.

„Ha a térség történelmére pillantunk, azt látjuk, hogy ha Szíria nem stabil, az egész régió ingataggá válik” – fogalmazott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »