A komoly színházi élményre is van igény – teltház fogadta a TÁDZS előadását Királyhelmecen

A komoly színházi élményre is van igény – teltház fogadta a TÁDZS előadását Királyhelmecen

Október 9-én este megtelt a királyhelmeci művelődési központ színházterme. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés, az összes jegy egy hét alatt elkelt. Drab Melindát, az esemény szervezőjét is meglepte, hogy egy kevésbé ismert, ráadásul kortárs dráma ilyen nagy érdeklődést váltott ki a városban. A közönség soraiban a környező településekről érkező vendégek is helyet foglaltak.

A TÁDZS két gyerekkori barát, Huma és Babur történetét meséli el, akik 1648-ban, a Tádzs Mahal építésének utolsó napjaiban palotaőrként szolgálnak az agrai udvarban. A császár megtiltja, hogy bárki meglássa a még el nem készült épületet. Amikor azonban a felkelő nap első sugarai megcsillannak a fehér kupolákon, a két férfi olyan helyzetbe kerül, amelyben barátságuk és hűségük is próbára tétetik. A jeleneteket misztikus árnyjátékok kötik össze.

Drab Melinda az esemény szervezője (Fotó: Fecske Utca Társulat)

A darab egy nehéz emberi dilemmát állít a középpontba: mit tesz az ember, amikor választania kell a parancs és a lelkiismerete között, és hogyan él tovább azután, hogy meghozta a döntését?

A történet egyszerre szól barátságról, felelősségről és azokról a döntésekről, amelyek következményeit már nem lehet meg nem történtté tenni.

Szervezőként különösen jó érzés volt megtapasztalni, milyen nyitottan fogadta a királyhelmeci közönség ezt a megrázó, elgondolkodtató előadást. Drab Melinda úgy fogalmazott, sokszor talán mi magunk becsüljük alá a nézőket, amikor azt gondoljuk, hogy csak a komédiával lehet közönséget vonzani.

Árnyájékok színesítették az előadást (Fotó: Fecske Utca Társulat)

Ez az este is megmutatta azonban, hogy van igény az olyan előadásokra, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem kérdéseket hagynak bennünk, megérintenek, és még hazafelé is tovább foglalkoztatnak.

Hírdetés

A TÁDZS egy frissen végzett, diákszínjátszókból álló csapat munkája. A fiatalok a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban kezdtek együtt dolgozni, majd az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon több díjat nyertek.

Később Fecske Utca Társulat néven folytatták a közös munkát. Baburt Zikkert Milán, Humát pedig Orbán Márk alakítja, a táncosok Szőke Maja és Antosz Noa. A magyar változatot Kárpáti Léna készítette, aki az előadást is rendezte.

Kárpáti Léna rendező (Fotó: Fecske Utca Társulat)

Drab Melinda szerint fontos, hogy a közönség olyan történeteket is megismerjen, amelyek mélyen megérintik az embert. A királyhelmeci teltház és a nézői visszajelzések is megerősítették abban, hogy a könnyed, vidám darabok mellett a komolyabb, elgondolkodtató előadásokat is érdemes elhozni a városba, hiszen ezekre is nyitott a közönség.

Orbán Márk es Zikkert Milán (Fotó: Fecske Utca Társulat)

Néhány nézői visszajelzés: „Fantasztikus rendezés, tehetséges fiatalok, hihetetlen teljesítményt nyújtott a két fiatalember. Nagyon nehéz volt végignézni, engem nagyon mélyen érintett, nem is mertem utánanézni, hogy megtörtént esetet dolgoz fel.”

„Érdemes lesz megjegyezni ezeknek a fiataloknak a nevét, elgondolkodtató és remek megoldású darab volt” – fogalmazott  az egyik néző.

TÁDZS című előadás Királyhelmecen (Fotó: Fecske Utca Társulat)

DM/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »