A komáromi kórház ajándékokat kapott a gyermekosztály számára

A komáromi kórház ajándékokat kapott a gyermekosztály számára

Az AGEL komáromi kórháznak a saját beruházásain, felújításain, új rendelők nyitásán és célzott építkezésein túl remek támogatói vannak, akik önzetlenül segítik a kórházat. Ezek szponzorok, vállalkozók, komáromi lakosok és a város önkormányzata. Nekik köszönhetően új eszközök, szekrények, illetve váladékszívók kerültek a gyermekosztályra.

Az olyan kedves társasági eseménynek, mint például az ismert hallevesnek, a halászlé főzésének is lehet jótékony célja. Mayer Tibor, az Energomontage s.r.o. ügyvezetője egy ilyen rendezvényt valósított meg. Azok, akik megkóstolták a levest, tetszőleges összeget adományozhattak jótékony célra. A rendezvénynek köszönhetően összegyűlt pénzből új szekrényeket vásároltak a gyermekosztály betegei számára, valamint babamérlegeket, légnedvesítőket és ultrahangos inhalátorokat.

A rendezvényen részt vett Keszégh Béla, Komárom polgármester és Otakar Klein, Érsekújvár polgármestere is. Pénzt adományozott a Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke, Branislav Becík, Izsa polgármestere, Domin István és más cégek is. A bevételből a szükséges eszközöket is megvásárolták azoknak a gyerekeknek, akiket a kórház gyermekosztályán ápolnak.

Hírdetés

A második kivételes esemény, amely a komáromi kórház kis betegeinek megsegítését célozta, egy gyűjtés volt, amelyet Kristína Majchráková a férjével közösen indított. A Facebook-oldalukon gyűjtést szerveztek egy közel 2700 euró értékű Vein finder készülék megvásárlására. Ez egy speciális projektor az erek nyomon követésére. Ennek segítségével elég lesz az injekcióval egyszer megszúrni a gyermeket a megfelelő helyen. A fennmaradó pénzből pizsamát, játékokat és váladékszívókat vásároltak a gyerekeknek.

 „Nagyon örülünk, hogy a gyermekorvosi rendelőt Komárom város cégei és polgárai is támogatják, segítik, amit nagyra értékelünk. A legnagyobb segítség a kisgyermekek segítése, akiknek az osztályon való tartózkodása pszichés szempontból nagyon megterhelő”

– mondta MUDr. Mário Kochan megköszönve a gyermekosztálynak nyújtott önzetlen segítséget.

(x)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »