A komáromi Cirill és Metód-szobor miatt nem lesznek bicikliutak Párkányban?

A komáromi Cirill és Metód-szobor miatt nem lesznek bicikliutak Párkányban?

A tervezett kerékpárút miatti telekcserét azért nem hagyta jóvá a képviselő-testület, mert egyes képviselők attól tartanak, hogy az állam az új körfogalom közepére olyan köztéri alkotást állítana, mint amilyen a komáromi Cirill és Metód-szobor.

Az önkormányzat legutóbbi ülésén több programpontban is nézeteltérés volt a képviselők között, a városon keresztül haladó, tervezett kerékpárutak kapcsán például egyáltalán nem jutottak megegyezésre, emiatt pedig a bicikliutakkal kapcsolatos telekcseréket sem hagyta jóvá a testület. Párkány ugyanis azt szeretné, hogy a Komárom-Párkány kerékpárutat és a szintén készülő, pályázatnyertes Párkány-Helemba kerékpárutat a városon keresztül húzódó szakasszal kösse össze, amelyről a Mária -Valéria híd felé is letérés lehetne. Ezért a városbeli szakasz előkészítése érdekében telekcserékről tárgyalt az ipari parkkal, de velük nem sikerült megegyezni. Párkány ezek után más megoldást választott, a Szlovák Útkezelőséggel cserélne utak alatti telkeket, hogy a tervezett szakaszra uniós és egyéb forrásokból is pályázni lehessen.

Nem adják a körforgalmat

A legutóbbi ülésen képviselő-testületi jóváhagyás kellett volna arra, hogy Párkány a Gyári út melletti, az állami útkezelőség tulajdonában lévő telkeket kapta volna meg az új Nánai út és körfogalom alatti telkekért cserébe, mert ezek viszont a város tulajdonában vannak. Mivel az állam cserélne telkeket a várossal, az ügylet alapvető kritériuma, hogy anyagi értékben lehetőleg azonos területekről legyen szó, egyik felet sem érheti komolyabb hátrány emiatt. Eugen Szabó polgármester, a városháza illetékes szakosztályai és a képviselők zöme egyetértett a javaslattal, mondván, hogy a Párkányon belüli kerékpárutak kiépítése fontos, hiszen sorra jelennek meg a vonatkozó uniós pályázatok, a város pedig késik a rendezéssel, félő, hogy ha nem egyeznek meg az útkezelőséggel, akkor nem lesz összekötés a Komárom-Párkány és a Párkány-Helemba nyertes szakasz között. Párkánynak ugyanis három évbe telt, mire sikerült úgy előkészíteni az anyagokat, hogy az állami útkezelőség egyáltalán hajlandó legyen beleegyezni a telekcserékbe. Mindez most, a legutóbbi önkormányzati ülésen viszont elbukott, ugyanis a testületi döntéshez háromötödös többség kell, viszont a jelenlévő 12 képviselőből csak nyolcan bólintottak rá a cserére, hárman tartózkodtak, egy személy pedig nem szavazott. Az MKP frakciójának többsége ugyanis attól tart, hogy ha az új körforgalmat átadják az útkezelőségnek, akkor oda az állam bármikor olyan szobrot telepíthet, mint a komáromi Cirill és Metód-szoborcsoport, esetleg olyat, mint a Duna-korzó melletti Štúr-szobor. Szigeti László, a frakció képviselője csak azt támogatta volna, ha a Nánai út alatti telkeket adták volna át az államnak, a körforgalmat nem. Fekete László MKP-s képviselő pedig olyan megoldást talált volna elfogadhatónak, ha a körforgalom tulajdonában a városnak lenne többségi része. Szigeti szerint lehetne még találni telekrészeket máshol, amelyek kiegyenlítenék a csereértéket úgy, hogy a körforgalmat ne kelljen odaadni. A városháza jelenlévő képviselői viszont erre úgy reagáltak, hogy az állami útkezelőség bármilyen telket nem fogad el, Eugen Szabó polgármester pedig közölte, hogy ilyen célra más szabad telek nincs is.

Hírdetés

Csepregi Zoltán független képviselő megérti az aggodalmakat, mert már a vagyonjogi bizottságon is a körfogalom miatt bukott el a telekcsere-javaslat, ráadásul az építészeti bizottság sem foglalt állást, de ő támogatja a telekcserét, mert fontos a városon belüli kerékpárhálózat kiépítése.

Három év munkája a kukába?

Eugen Szabó polgármester mérges lett az elbukott, nem megszavazott javaslat miatt. „Ez felháborító, ennyit a párkányi bicikliutakról“ – kommentálta rögtön a szavazást. Ő és a fejlesztési osztály vezetője, Folk Róbert ugyanis azzal érveltek, hogy a telekcserét az állammal minél előbb nyélbe kell ütni és a vonatkozó területeket tulajdonjogilag minél előbb rendezni kell, mert különben Párkány minden fontos pályázati pénzről lemarad, és így nagyon nehéz lesz önerőből kerékpárutat építeni a vasútállomástól a Duna töltéséig, ráadásul már csak ez az önkormányzati döntés kellett volna ahhoz, hogy az állami céggel megegyezzenek. „Három éve ez visszatérő téma, három éve dolgozunk az anyagokon, régóta tárgyalunk az útkezelőséggel is. Az a cég állam az államban, nehéz velük egyezkedni. Most, hogy lenne esély a megoldásra, nem gondoltam volna, hogy épp a mieink, helyben blokkolnak le“ – mondta az ülésen Folk Róbert osztályvezető. Az MKP képviselői viszont az ülésen úgy nyilatkoztak, ők nem a kerékpárutak ellen vannak, csak azt nem szeretnék, ha az új körforgalom is az államhoz kerülne.

Az új körforgalom viszont a felújított Nánai út része és ilyen formában tárgya a javasolt telekcserének is. Most tehát elbukott az ügy, az viszont várható, hogy az október végi rendkívüli ülésen ismét tárgyalnak az állami útkezelőséggel kötendő szerződésről.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »