A költészet napja – Hobo műsort ad a Fiumei úti sírkertben

Országszerte színes programokkal, maratoni versfelolvasásokkal, fényfestéssel, könyvbemutatókkal és más rendezvényekkel ünneplik a magyar költészet napját. A költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében Földes László Hobo ad műsort József Attilára emlékezve.

Magyar Menedék - Soros

Immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont a Magyar Rádió Márványtermében, ahol tizenkét órán át egymást váltva olvassák fel verseiket kortárs magyar költők. A rendezvény egyben Az év versei 2017 antológia élő bemutatója, a kötetben szereplő 103 költőből 65 személyesen és többen telefonon is részt vesznek a felolvasáson.

Délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható a kétszáz éve született Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán. A Magyar Írószövetség budapesti székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket.

Hírdetés

Az 1956-os emlékév programjai közé illeszkedő ingyenes produkció Bordos László Zsolt munkája. A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, majd délben koszorúzással és a kerület József Attila nevét viselő díjának átadásával emlékeznek meg a költő szobránál.

A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, valamint kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is. Szintén maratoni versfolyammal készül a költészet napjára a békéscsabai Jókai Színház, valamint a szarvasi könyvtár is. Szegeden kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók Tóth Péter Lóránt “versvándor” tolmácsolásában. Salgótarjánban öt “versmegállót” járhatnak be közösen az érdeklődők kedd délelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár főbejáratától indulva. Érintik a Förster Kálmán teret és a Radnóti-szobrot, és végül a Fő téri József Attila-domborműhöz érkeznek meg. Bács-Kiskun megyében versvonat viszi az utasokat Kiskunhalasról Kiskunmajsára, útközben a kiskunhalasi József Attila irodalmi kör tagjainak szavalatait hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Kiskunmajsára érkezőket kisvasúttal viszik a központba, a költészet napi piknikre.

Színházjegyet kapnak versmondásért azok a vállalkozó kedvű nézők, akik elmondanak egy általuk választott verset a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt. Szombathelyen “versfalat” állítanak, Kőszegen pedig nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét. Michal Walczak kortárs lengyel drámaíró Homokozó című színművét mutatják be Kaj Ádám rendezésében a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban. Az előadást követően Utassy Józsefre (1941-2010) emlékező műsort tartanak és átadják a József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő tiszteletére alapított díjat.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »