A klímaaktivisták határozottabb lépéseket követelnek

A klímaaktivisták határozottabb lépéseket követelnek

Share 0 Tweet 0 Share

A felvonulást, amely a belga főváros északi pályaudvarától az uniós intézmények közelében található városi parkban ért véget, a korábbi években tartott tüntetésekhez hasonlóan mintegy száz civil szervezet és több szakszervezet szervezte. A brüsszeli rendőrség adatai szerint 20 ezren vettek részt a brüsszeli klímameneten, a szervezők pedig 25 ezer résztvevőről beszéltek. A szervezők a részvételre szóló felhívásukban kiemelték: Európa nem tesz eleget, vagy nem elég gyorsan cselekszik a klímaváltozás megelőzéséért. Minden tized fok számít a globális felmelegedés hatásainak korlátozására, az emberi jogok, az energiaellátás, az élelmiszertermelés, sőt a biodiverzitás szempontjából is – írták.

“Meg kell mentenünk a bolygónkat. Cselekedj most, hogy megakadályozd a világ pusztulását” – fogalmaztak. A beszámoló szerint a klímaaktivisták arra szólították fel a politikusokat, hogy hozzanak határozottabb intézkedéseket a globális felmelegedés ellen. Véleményük szerint továbbá a belga kormány “terv nélkül” ment el a Dubajban zajló COP28 klímakonferenciára. Kiemelték, a klímaválság drámai következményei az egész világon tapasztalhatók, a COP28 klímacsúcsnak biztosítania kell, hogy a világ vezetői valóban teljesítsék az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségeiket.

Hírdetés

“Arra kérjük Belgiumot és egész Európát, hogy végre tegyenek otthonaink szigeteléséért, a tömegközlekedés fejlesztéséért, a szennyezés csökkentéséért, a levegő minőségének javításáért, a természet védelméért és iparunk fenntarthatóságáért” – tették hozzá. Az ENSZ 28. nemzetközi éghajlatváltozási konferenciáját (COP28) Dubajban, november 30. és december 12. között tartják.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »