A klasszikus Soros-bírálat

A klasszikus Soros-bírálat

Az elmúlt pár napban hatalmas botrány bontakozott ki Ausztriában, miután Johann Gudenus, a Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetője  – bírálói szerint – „botrányos” és „antiszemita” kijelentést tett azzal, hogy egyetértett Orbán Viktor miniszterelnökkel George Soros azon megítélésében, miszerint Soros irányítja a tömeges migrációt az EU-ba.
Bírálták őt a szocialisták (SPÖ), a liberálisok (NEOS), a zöldek politikai vezetői, de a Néppárthoz (ÖVP) tartozó és európai parlamenti képviselő Othmar Karas is arról beszélt Gudenus nyilatkozata kapcsán, hogy az olyan eszközöknek, mint a bűnbakkeresés és a kitalált ellenségképek, nincs semmiféle keresnivalójuk az osztrák külpolitikában.

Christian Kern SPÖ-vezér szintén támadta Gudenust, természetesen ő is az „antiszemitizmus” vádjával, ami ellen – mint tudjuk – védekezni igen ritkán sikerül a megtámadottaknak. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke és egyben alkancellár párttársa védelmére állt.

Hírdetés

Míg ma megszólalt Sebastian Kurz osztrák kancellár is, aki rosszallását fejezte ki, hogy Orbán Viktor kampányt kezdett Soros ellen és közölte, hogy Gudenusszal sem ért egyet.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/klasszikus-soros-biralat


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »