A „klasszikus” nagy Magyarország térképet is az ő kardja rajzolta…

Közeledik a Szent László emlékév egyik csúcspontja. Június 27-e László nap, és természetesen rengeteg program lesz ebben az időszakban. A Szent László emlékév egyik célja, hogy arra emlékeztessen mindenkit, hogy ugyanúgy, ahogy Szent László korában, ma is feladatuk a közép-európai népeknek a keresztény civilizáció védelme.

Szent László mindenkinek az emlékezetében él, de ki is volt valójában? Nem csupán megszilárdította Magyarországon a királyságot, hanem a keresztény világ térképére felhelyezte hazánkat. Szent László 1077-1095 között uralkodott, és nem csak államférfiúi, hanem jogalkotói és hadvezéri képességeivel is kiemelkedett uralkodóink közül, nem utolsó sorban mély keresztény hitével is – mondta Gaál Gergely a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke, az M1 Ma este című műsorában.

Ő volt az, aki elérte annak idején a pápánál, hogy 1083-ban egyszerre öt magyar szentet avassanak szentté. István király alapította a keresztény magyar államot, de valóban ez Szent László király idején szilárdult meg és lett igazi keresztény állam. Egy kiemelkedő uralkodója a magyarságnak, illetve Közép-Európa más népei körében is tiszteletnek örvend – fogalmazott az elnök.

Minden környező országban fűződik valamilyen emlék Szent Lászlóval kapcsolatban, érhető hát egyöntetű tisztelete.

Hírdetés

Először Somogyváron temették el Szent Lászlót, később került Nagyváradra. Ő volt az, aki 1091-re kiharcolta magának a horvát trónt, majd ennek a „háborúnak” köszönhetően lett meg az a kiegyezés, amelynek következtében 1102-ben Könyves Kálmán létrehozhatta a magyar-horvát perszonális uniót – meséli Gaál Gergely.

A klasszikus nagy Magyarország térkép, amit oly sokan ismerünk, annak teljessége Szent László idejéhez kötődik. Ő volt az a király, akinek birodalma elért az Adriai-tenger partjáig és akkoriban Magyarország és Horvátország perszonálunióval működött, és ez így maradt 1918-ig. Ez hibátlanul működött – hangsúlyozta az elnök.

Kettős évforduló az idei – Szent László koronázására és szentté avatására is emlékeznek

940 éve koronázták meg Szent Lászlót és a szentté avatás 825. évfordulóját is ünnepelhetjük idén, így alkalmas arra ez a két forduló, hogy az egész évet ennek tiszteletére szenteljük – fogalmazott Gaál Gergely. Az emlékév keretében egész éves programsorozat zajlik, amelynek egyik különleges csúcspontja a június 27-i nap, hiszen ez Szent László király születésnapja – nyomatékosította az elnök.

Mint mondta: Győrben két napos konferenciával és körmenettel készül a püspökség, Nagyváradon a Szent László napok keretében lesz a Kárpát-medence szerte meghirdetett tanulmányi versenynek a döntője. Erre a versenyre felső tagozatos általános iskolások jelentkezhettek. Ennek jelentősége az, hogy a fiatalokhoz is eljusson az emlékév üzenete, hogy a nagy király életének példája a fiatalokat is megérintse. Ez az elnök szerint sikeres volt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »