A kisiskola él és élni akar

A kisiskola él és élni akar

Szeptember elsején mindenütt megnyíltak az alsó és felső tagozatos iskolák kapui. Az első négy évfolyamot magában foglaló kisiskolák ma már annyira ritkák, hogy alig beszélhetünk róluk.

Nánán, a mindössze két kilométerre fekvő város nagy iskolájának közelsége ellenére, 1991 óta él és működik a négyévfolyamos iskola. Annak idején nem volt könnyű elfogadtatni a szülőkkel, hogy az iskola két, összevont évfolyamokból álló osztállyal nyílik meg. Végül bebizonyosodott, hogy minden a pedagógusok, a szülők és a diákok jó együttműködésén múlik.

Harminchat év alatt már egy egész nemzedéknyi tanuló került ki az iskolából. Előbb a régi, felújított iskolaépületben, majd az óvoda épületében kialakított tantermekben tanultak.

Azóta a szülők többsége örömmel tapasztalhatta, hogy egy kis létszámú falusi iskolának is van létjogosultsága: szép eredményeket tud felmutatni, végzős diákjai pedig önbizalommal telve léphetnek tovább. Erről tanúskodnak a falu ünnepi rendezvényein való szerepléseik, tehetségüket pedig a felsőbb évfolyamokon is kamatoztatják. Mindez annak is köszönhető, hogy az iskolának mindig kitűnő igazgatói, pedagógusai és nevelői voltak. Az önkormányzat is mindeddig mindent megtett az iskola fennmaradásáért.

Fotó Nánai Alapiskola

Ebben a tanévben is a tavaly Nánán munkába állt új igazgatóval, valamint egy új pedagógussal tartották meg az ünnepélyes tanévnyitót. A tanévzáró és tanévnyitó hálaadó szentmise mára hagyománnyá vált a helyi templomban. A mise után az ünnepség a felújított óvoda- és iskolaépület tágas udvarán, családias légkörben folytatódott.

Valašek Karin igazgatónő a következő gondolatokkal nyitotta meg az új tanévet: „Mindenekelőtt szívből köszönöm mindannyiuknak, hogy együtt vettünk részt a tanévnyitó szentmisén, és közösen kértünk áldást az előttünk álló új iskolai évre. Egy kisiskolában a tanévkezdés mindig olyan, mint egy nagy család újraegyesülése. Nagyon örülök, hogy itt köszönthetek mindenkit a mi kis otthonos hajlékunkban. A mi közösségünk legnagyobb ereje éppen ebben rejlik: itt ismerjük egymás nevét, figyelünk egymásra, és tudjuk, hogy ebben a családi hangulatban bárki bármikor számíthat a másikra.”

Hírdetés

Fotó Nánai Alapiskola

Külön köszöntötte a harmadik és negyedik évfolyamosokat: „A mi iskolánkban ugyan ti vagytok a legidősebbek, ez azonban egyáltalán nem kis feladat: ebben a tanévben ti vagytok a mi iskolai családunk »nagyjai«! Rátok néznek fel a kisebbek, tőletek tanulják meg, hogyan kell vigyázni erre a kis házra, az udvarra és egymásra.”

Ezután bemutatta az osztályok tanítónőjét, majd üdvözölte a legkisebbeket, az elsősöket és a másodikosokat. A tanítónők valamennyi tanulót bemutatták, majd egy-egy süteménnyel, ajándékkal és iskolai szalaggal kedveskedtek nekik. Megköszönte a szülők bizalmát, és elmondta, bíznak az összetartó közösség erejében.

Az igazgatónő köszönetet mondott a pedagógusoknak a nyári szünetben megtartott tábori programokért, amelyekből több is volt. Méltatta a nyáron is versenyző kisdiákokat, és megköszönte nekik a magyarországi „Csúszó-mászó csodák” versenyen elért negyedik és ötödik helyezést.

Végezetül megköszönte a jelen lévő polgármesternek, Juhász Lászlónak, valamint Nemes Zsoltnak az iskola működéséhez folyamatosan nyújtott sokrétű önkormányzati segítséget.

Beszédét így fejezte be: „Őszintén hiszem, hogy a mi iskolánk csillaga most kezd igazán felragyogni. Fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy a gyermekek örömmel érkezzenek hozzánk, a szülők elégedettek legyenek, és a környezetünkben is jó szándékkal és elismeréssel szóljanak rólunk. Látva ezt a széles körű támogatást és az összetartozás erejét, biztos vagyok benne, hogy virágzó és eredményes jövő áll iskolánk előtt. Sok újdonság vár ránk ebben a tanévben is, de egy dolog teljesen biztos: nálunk a gyerekek élményeket és tapasztalatokat gyűjtve jutnak el a tudásig.”

A tanévnyitón Juhász László polgármester is köszöntötte a huszonegy tanulót, a pedagógusokat és a szülőket. Jó együttműködést és sok sikert kívánt a gyerekeknek. Ígéretet tett arra is, hogy az önkormányzat mindent megtesz az iskola megmaradásáért.

Dániel Erzsébet/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »