A kis Dorina és édesanyja köszönik olvasóink támogatását Száz Ildikó2025. 07. 11., p – 12:53 Pozsony/Érsekújvár |
Dorina 2018-ban, a várandósság hetedik hónapjában, alig 1000 grammos koraszülöttként jött világra. Röviddel ezután újra kellett éleszteni, majd a gégemetszést követően gyomorszondát kapott. Nyitott szájpadlással született és lélegeztetőgépre szorult. Olvasóink hároméves korától kísérik figyelemmel a kamocsai származású, Érsekújvárban élő édesanya és kislánya nem mindennapi küzdelmét.
Lapunk olvasóinak támogatása, valamint a civil és egyházi közösségek összefogása és vállalkozók segítsége nélkül önerőből nem boldogulna a gyermekéről egyedül gondoskodó Soóky Melinda. Májusban értesültünk arról, hogy kénytelenek voltak elköltözni a szerény albérletből, hogy jusson pénzük a napi kiadásokra és a további kezelésekre. A nagymama fogadta be őket, ahol a nappali szobában laknak.
A gyógykezelések folytatásához olvasóink a cikk megjelenését követően mintegy 900 euróval járultak hozzá. A pénzt a transzparens számláról továbbítottuk az édesanyának. „Megkaptuk az átutalást. Nagyon nagy hálát érzek a szívemben mindenki iránt, aki a mai, gondokkal teli világban is gondolnak az én kis Dorinámra! Nagyon szépen köszönjük minden támogatónak!” – mondta Soóky Melinda.
Kislányával ezen a héten az egyik pozsonyi kórházban tartózkodtak, mert Dorina kivizsgálását rendszerint altatásban végzik az orvosok. A reméltnél valamivel később térhettek csak haza, mert a kislány, akinek egyre súlyosabb látásgondjai vannak, elég nehezen viselte az altatást. Némi jó hírrel is szolgált azonban az édesanya, mivel a szemnyomás rendben volt, ezúttal nem volt szükség nagyobb műtéti beavatkozásra, csak némi korrekciót végeztek el az orvosok. A kislány egyik szemecskéje a kánikula, a folyamatos szárazság miatt rosszabb állapotban volt. Mentőautóval szállították őket haza, ami többórás utat jelent Pozsonyból Érsekújvárba, más betegekkel együtt.
Ha minden jól alakul, a hétéves kislány ősztől már az érsekújvári Regionális Edukációs Szociális Központ növendéke lesz, de még ezen kívül is szükségük lesz további mozgásfejlesztésre, tudtuk meg Soóky Melindától, aki lánya hivatalos gondozójává vált.
Akinek van rá lehetősége, akár szerény összeggel is segítheti Dorinát ezen a transzparens számlán, ide kattintva. Minden adományt köszönünk!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


