A királynő halála után új bankjegyeik, új bélyegeik és új himnuszuk is lesz a briteknek

A királynő halála után új bankjegyeik, új bélyegeik és új himnuszuk is lesz a briteknek

II. Erzsébet halála után Nagy-Britanniában változnak a bankjegyek a bélyegek és a himnusz, de még a híres brit vörös, öntöttvas postaládák is.

A csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő képmását ábrázoló brit bankjegyek továbbra is törvényes fizetőeszköz maradnak. Az Egyesült Királyság központi bankja, a Bank of England a honlapján közölte, hogy a további lépésekről a gyászidőszak lejárta után értesít majd.

A bank emlékeztetett arra, hogy II. Erzsébet volt az első uralkodó, akinek a képmása megjelent a bankjegyeken is.

Érvényben maradnak a Királyi Posta által kiadott bélyegek is a királynő képmásával, fokozatosan azonban felváltják azokat az új uralkodó, III. Károly képmásával készült bélyegek. Mivel II. Erzsébet 70 évig volt a trónon, sok brit először tapasztal ilyen változásokat életében.

Hírdetés

Nem kerülik el a változást a híres brit öntöttvas vörös postaládák sem, amelyek elején annak az uralkodónak a kezdőbetűi vannak, akinek az uralkodása idején elhelyezték őket.

Az Erzsébet korabelieken az „EIIR” felirat van (Elizabeth II Regina, a Regina latinul királynőt jelent). Az utcákon azonban még mindig találkozhatunk „GVIR” betűkkel ellátott postaládákkal is, ami George VI Rex-et, azaz VI. György királyt jelent. VI. György volt II. Erzsébet apja.

A brit himnusz szövegét is módosítani kell majd. Ha az uralkodó ugyanis férfi, akkor azt éneklik hogy „Isten óvja a királyt”, ha pedig nő: „Isten óvja a királynőt”-re változik.

Szeptember 18-án lehet a temetés

A brit uralkodó temetésére való felkészülést szigorú protokoll és egyértelmű szabályok kísérik. Katarína Strýčková, a diplomáciai protokoll és etikett szakértője a szerint szeptember 10-én, szombaton jelentik be hivatalosan a nyilvánosságnak az új uralkodó nevét, írja a tvnoviny.sk portál.

„A temetés időpontja egyelőre nem ismert. A protokollból az következik, hogy a temetésnek a királynő halottnak nyilvánításától számított tíz napon belül meg kell történnie” – mondta Strýčková hozzáfűzve, ebből következik, hogy a számítások szerint szeptember 18-a táján kerülhet sor a temetésre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »