Mediálni a béke ügyében, de hogyan?! – Assisi Szent Ferenc „kudarcos” békemissziója mint sikertörténet – ezzel a címmel tartott előadást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében, Budapesten szeptember 21-én este Bagyinszki Ágoston OFM. Az előadás a Sapientia Szabadegyetem A viharon túl: A béke erejének felfedezése című előadás-sorozatának első rendezvénye volt.
Bagyinszki Ágoston ferences teológus, a Sapientia oktatási és kutatási rektorhelyettese, tanszékvezető előadásának elején elmondta: Assisi Szent Ferenc életének egy fontos epizódját szeretné megidézni: 1219-ben, az egyiptomi Damiettában történt találkozóját az akkori muszlim világ egyik legnagyobb hatású vezetőjével, Malik al-Kámil szultánnal, és rámutatni e paradigmatikus esemény minket érintő jelentőségére. Ez a találkozás szervesen illeszkedik Szent Ferenc élettörténetébe – szögezte le az előadó.
Elöljáróban tisztázta a mediátor jelentését: „olyan valaki, aki a háborúságban álló felek közötti párbeszédet mozdítja elő; segít a különböző pólusok között feszülő konfliktusok mítosztalanításában; gyógyításában a gyökerekig fejtheti vissza az ellentéteket, előmozdítva a valós problémákkal való szembesülést, támogatva a konfliktust félreértelmező, rögzült narratívák elengedését, bábáskodva a szembenálló felekben megszületett, valós megoldások felett. Segít tehát a konfliktusban álló felek között közös alapot találni a helyzetüknek a rendezéséhez.”
Hogyan szolgálhatjuk mi, keresztény küldetésünkből fakadóan a békének az ügyét? – tette fel a kérdést a ferences szerzetes. – Beletartozik ebbe a saját konfliktusaink rendezése is. Honnan származik az erőforrás, hogyan találhatjuk meg a segítséget, hogy mi magunk is békességben éljünk a mindennapokban? Tudjuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat, ha az ember érintett, „ő maga is hajlamos begőzölni”, és a saját igazát hajtogatva néha önigazolásokba belesáncolva magát, agresszív, vagy akár erőszakos résztvevője is lehet egy konfliktusnak.
Az előadó történelmi áttekintésében kiemelte az 1215-ben összeült IV. Lateráni Zsinat kivételes fontosságát, amelyen Szent Ferenc is jelen volt, mint egy friss alapítású rend vezetője. III. Ince pápa november 11-én mondta el emelkedett hangvételű, nagy hatású programbeszédét. Egyrészt felhívta a keresztény világot egy újabb keresztes hadjárat indítására, amelynek célja az volt, hogy fölszabadítsa a muszlimok által megszállt szentföldi zarándokhelyeket, másrészt a középkor leghatalmasabb pápája beszédében kitért a spirituális dimenzióra is. Beszélt az Egyház megújulásának szükségességéről és a spirituális megújulás fontosságáról is, ami szükséges ahhoz, hogy betöltsük keresztény küldetésünket. Megtérésre, egyházreformra szólított fel, az Egyház eszkatologikus küldetését hangsúlyozta.
Ferenc megtérése előtt beszerezte a lovagi páncélt, és elindult, hogy csatlakozzon a keresztes hadakhoz, de csak Spoletóig jutott – emlékeztetett a ferences teológus. – Ott érte az az álom, amelynek nyomán a róla szóló filmek hangsúlyosan ábrázolják a megtérését, így aztán 1215-ben Ferenc már csak a pápa spirituális felhívását érzi magáénak, ebben az értelemben szeretne csatlakozni a keresztes mozgalomhoz.
Négy év múlva, 1219 szeptemberében Damiettában táboroznak a keresztes hadak, amikor megérkezik hozzájuk Ferenc, a Földközi-tengeren áthajózva. Ég a vágytól, hogy evangelizálja ezeket a katonákat. Nehezen, de engedélyt kap arra, hogy prédikáljon nekik. Egészen megdöbbentő olvasni az életrajzi beszámolókban, hogy kísérlete kudarcba fullad, kinevetik, harsány gúnyolódás tárgya lesz. Ferenc alázattal elfogadja. Fölméri:
Ez az a pillanat, amikor újrafogalmazza a maga szerepét. Szavai szerint olyan keserűség fogta el amiatt, hogy a kereszténység így mutatkozik be a muszlim világnak, hogy szerette volna a krisztusi tanítás másik oldalát is bemutatni, akár a vértanúságot is vállalva. Ferenc átlépi a demarkációs vonalat, ezzel a mondattal: „Ego sum christianus”, énrám nézzetek úgy, mint aki keresztény vagyok, szeretném hitelesen bemutatni a kereszténységet. Muszlim oldalon is katonák fogadják, börtönbe zárják, bedarálja őt e harci láz tombolása.
A hétköznapok apró csodája, hogy Ferenc folyamatosan imádkozik a börtönben, és ezt látva őrei úgy gondolják, jelezni kell a szultánnak. Malik al-Kámil fogadja őt. Nem tudjuk, miről beszélgettek, de életre szóló barátság szövődik közöttük. A szultán hajót is adott Ferencnek, amivel visszahajózhatott Itáliába, de más tárgyi emlékeket is ajándékozott neki.
amelynek olyan erős az emléke, hogy például 1986-ban II. János Pál pápa Assisibe hívta össze a vallásközi békeima-találkozót – mondta az előadó.
Bagyinszki Ágoston leszögezte: ezt az epizódot Ferenc élettörténetének egész ívében kell elhelyeznünk. Ferenc már a kezdet kezdetén testvéreinek a lelkére köti: ha belépnek egy házba, úgy köszönjenek: „Békesség e háznak!” Ez a fölszólítás az evangéliumból jön, de Ferenc egészen naiv egyszerűséggel alkalmazza ezt a mindennapokban. A testvérek között bevezeti a köszöntést: „Pax et bonum!” (Béke és jóság!), ezt máig használjuk. Több epizódot is megemlíthetnénk Ferenc élettörténetéből, amikor békességteremtőként lépett fel kisebb-nagyobb jelentőségű eseményeknél.
A gubbiói farkas történetét mindenképpen érdemes kiemelni: amikor Ferenc Gubbióban tartózkodott, egy vérszomjas farkas fosztogatta a várost, megtámadta az ott élő embereket, gyilkos állat vált belőle. Ferenc egészen különleges módon lépett be a konfliktusba: annak gyökere felől. A maga karizmatikus módján megsejti, hogy ez a szerencsétlen állat éhezik, ez az oka, hogy ennyire vaddá vált. Ferenc beszél a város vezetőivel, hogy lássák el élelemmel a farkast, majd titokzatos módon magával az állattal is. Imádságról lehet szó. A történet egyik értelmezése szerint viszont a gubbiói farkas egy rablóbanda neve volt. Ez annál izgalmasabb, ha ezt a nagyobb konfliktust is rendezni tudta.
Felidézhetnénk Assisi két főemberének, a püspöknek és a podestának a kibékítését, amely epizód a Naphimnusz utolsó, békességről szóló versének keletkezéstörténetével is egybeszövődött. Ferenc alakját nyolcszáz év után is úgy őrzi a keresztény emlékezet, mint aki karizmatikus béketeremtő.
De ne naivan közeledjünk Ferenc és a szultán találkozásának történetéhez – figyelmeztetett az előadó. – Ez nagyon fontos akkor, amikor az üzenetet keressük. Nem telik el teljesen egy év a találkozást követően, amikor öt ferences testvér Ferenc tudtával és áldásával Itáliából Marokkóba érkezik, hogy tanúságot tegyen az evangéliumról. Ők lettek a rend első vértanúi. Időtávlatból jól látszik, hogy nem naivitásról van szó, amikor Ferenc elment a muszlimok földjére: lélekben maga is felkészült a vértanúságra. Másrészt
Bagyinszki Ágoston OFM felsorolta azokat az erőforrásokat, amelyekből Ferencnek ez a békességes alakja kialakult: az imaélete és kivételes karizmája. Nem is nagyon tudunk mást kiemelni név szerint, példaként hozni arra, hogy valaki ott a fegyveres konfliktus összefüggéséből kiemelkedve az evangéliumi keresztény értékeket máig hatóan képviselte volna. Ferencnek egészen kivételes az istenkapcsolata, és különlegesen érzékeny arra, hogy a lényegre helyezze a hangsúlyt.
A ferences teológus azzal kapcsolatban, hogyan emelhetnénk át a 13. századi jelenetet a mi korunkba, rendkívül fontosnak nevezte az evangéliumi ihletettségű „Igazságosság, Béke, Teremtés megőrzése” (IBTM) nevű lelkiségi mozgalmat, amelyet jó fél évszázaddal ezelőtt hozott létre az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Ez a szervezet titokzatos módon erősen rezonál a ferences lelkiséggel. Nincs köztük közvetlen kapcsolat, a rezonancia magából az evangéliumból ered – mondta.
Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy e héten hazánkba érkezett I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka, az IBTM egyik legmarkánsabb hangja. Így fogalmaz: „A mozgalom célja a bűn struktúráinak a feloldása. A mi zavaros szívünkből olyan struktúrák alakulnak ki a társadalomban, amelyek a bűn működését segítik elő.” Idetartoznak a korrupció különböző megnyilvánulásai. Ez a mozgalom olyan úton halad, amelyet átfogó ökológiának szoktunk nevezni. Ez nemcsak a bioszféra külső működésére figyel, hanem összeköti azzal, hogy
A ferences szerzetes idézte Thomas Mertont is: „A háború és béke ügyét illetően a szükséges keresztény attitűd alapvetően eszkatologikus természetű.” Vagyis: a keresztény ember nem lovalhatja bele magát a pacifista ügybuzgalomba olyan módon, hogy itt és most, ennek a földi életnek a keretei között valósuljon meg a tökéletes béke. Ez naivitás, az emberi természet realitásának félreismeréséről árulkodik. A keresztény hit ezen a ponton kritikus a radikális pacifizmussal.
Amikor tehát Szent Ferencnek nem sikerült elérnie a fegyvernyugvást, missziója ott és akkor hadtörténeti szempontból kudarcnak tekinthető. Ugyanakkor, ismerve az ő imádságos lelkületét, túllendült ennek a banális célnak a várakozásain.
Milyen módon lehet akkor pacifista egy keresztény? AZ IBTM 1998-as, hararei találkozója így fogalmazta ezt meg: a résztvevők arra hívnak minden keresztényt, hogy „ki-ki a saját konkrét meghívottságának megfelelően, de a kölcsönös tanulás és a közös cselekvés felé nyitottan vesse latba a maga békességszerző adományait az emberiség boldogulására”.
A ferences előadó Szent Ferenc példájára emlékeztetve kiemelte, hogy szükség van a szív átalakulására. Ahhoz, hogy a boldogsággal majdnem szinonim békéről beszélhessünk, szükséges a szívek megtérése, hogy én a szívembe fogadjam azt az Istent, aki a béke forrása lehet, és hogy az emberi kapcsolatok zűrzavaros világába is meghívjam Istent mint a békesség forrását.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
