A kínai BYD Szegeden hozza létre első európai autógyárát

A kínai BYD Szegeden hozza létre első európai autógyárát

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz – jelentette be pénteken Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

Hírdetés

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz – tájékoztatott. Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre – tette hozzá.

Három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.  

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »