A kimerülés politikája Mészáros Richárd2025. 11. 11., k – 17:19
Az új amerikai szankciók az orosz energiára nem hoztak fordulatot Ukrajna számára – kényszerűen inkább új időt adtak Oroszországnak. Moszkva ezt az időt arra is használja, hogy katonailag fokozza a nyomást Kijevre: lassan, de biztosan nyomul előre a fronton, miközben ugyanilyen módszerességgel „aprítja” Ukrajna energiarendszerét a tél beállta előtt. A rakéta- és dróntámadások ma már nemcsak az infrastruktúra bénítását, hanem a társadalmi kimerülést is célozzák – a hideg és a sötétség politikai fegyverré vált.
Moszkva makacssága és Washington egyértelműen hiányzó nyomásgyakorló képessége új logikát teremtett: ha a háborút nem lehet lezárni, legalább menedzselni kell. A budapesti csúcstalálkozó elhalasztása, a Trump–Hszi-találkozó Dél-Koreában és az amerikai szankciók „fokozatos hatásáról” szóló elnöki kijelentés mind abba az irányba mutatnak, hogy Washington időt nyer, nem döntést hoz. A Fehér Ház stratégiája ma nem a győzelem, hanem a kontroll – egy előkészített diplomáciai tér, amelyben minden szereplő saját kimerülését próbálja tárgyalási előnnyé alakítani.
Trump és Orbán egyaránt a háború lezárásában érdekeltek – de eltérő okokból. Trump számára a cél, hogy lezárhassa az európai frontot, és Kínára összpontosíthasson – immár orosz semlegességgel és egy új, energetikainyersanyag-egyensúlyra épülő világrenddel a háttérben. Az Északi-sarkvidék ritkaföldfém-készleteinek kiaknázása – Kína a ritkaföldfémpiacon gyakorlatilag monopolhelyzetben van – csak akkor válhat amerikai prioritássá, ha Moszkva nem marad ellenfélként a térségben. Kulcsfontosságú választások előtt álló Orbán Viktor számára ezzel szemben a háború lezárása egzisztenciális kérdés: a tenger nélküli, orosz energiától függő Magyarország az EU legsebezhetőbb tagállama.
Trumpnak ugyanakkor el kellett fogadnia Moszkva tűzszünet-elutasítását – még a Hszivel tartott találkozó előtt –, mivel Washingtonnak jelenleg nincs elegendő eszköze a nyomásgyakorlásra. Orbán politikai tőkéje ezzel szemben a MAGA-mozgalom felé szól: ő testesíti meg annak európai szövetségesét és a „globalisták”, vagyis az Európai Bizottság fő ellenfelét. A Trump–Orbán-találkozó fő üzenete Brüsszelnek szól: a Nyugat politikáját Washington határozza meg, nem az Európai Unió.
Kijevben mindezt aggodalommal figyelik. Ukrajna számára a háború nem diplomáciai koreográfia, hanem a lét kérdése. Mégis, a frontvonalak lassú mozgása, a drónháború orosz fölénye, az energia-infrastruktúra pusztulása és a költségvetési válság mind azt jelzik, hogy a katonai ellenállás ára elérte a politikai tűrőképesség határát. Európa immár képtelen saját erejéből finanszírozni Ukrajna egyre drágább túlélését, hacsak nem nyúl a befagyasztott orosz vagyonokhoz – e lépés azonban messze túlmutatna a kontinens határain, és globális pénzügyi következményeket vonna maga után.
A következő hónapokat a nukleáris jelzések és az erőforrások kifulladása fogja meghatározni. Az „alaszkai keret”, amelyet Washington taktikai okokból félretett, 2026 elején újra előkerülhet – egyfajta kényszerű rendezésként. Addigra minden szereplő kimerülhet, illetve eléri a nukleáris eszkaláció határát – remélhetőleg ekkor már mindenkinek érdeke lesz, hogy a kimerültségből politikai tőkét kovácsoljon.
Trump és Orbán ezért nem háborút akarnak megnyerni, hanem a béke feltételeit akarják meghatározni – saját geopolitikai térképeik szerint. Ez a háború tehát egyrészt a térben (a fronton), másrészt az időben dől el.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
