Hajnal óta követtem az Ukrajna elleni orosz támadást. Mikor meghallottam a tudósításokban Kijevben a szirénákat, valami nagyon különös érzés fogott el. Emlékszem, mikor az iskolapadban ülve azt tanították nekünk, hogy az olyan klasszikus háború, mikor egy ország elfoglal egy másik országot tankokkal, katonákkal, bombázással, már a múlté. A gazdaság és a kibertér az új háborúk színtere. Hiszen ez is volt a hidegháború utáni globális világfelfogás. Ahogy Mussolini mondta: a vér hozza mozgásba a történelem kerekét. Ez a kerék pedig kegyetlenül forgott évezredek óta, generációról generációra. 1992-ben írta meg Francis Fukuyama az A történelem cége c. értekezését, melynek lényege, hogy a hidegháború végével ez a kerék megállt. A történelem elérte végét és csúcsát, s a modernizációval mindenütt a liberális demokrácia rendszere győzedelmeskedik szükségszerűen, így elhozva a szabadság, béke és vérrontás nélküli kompromisszumok korát. Fukuya értekezése a ’90-es évektől a politológia és minden társadalomtudomány Bibliájává vállt. A délszláv háborút még a hidegháború utáni átmenet utórengésének betudták, a Közel-Keleti terrorellenes háborút és afrikai regionális konfliktusokat pedig olyan helyen vívták, melyek még nem értek arra a civilizációs fokra, hogy a „történelem végéről” beszélhessünk ott. De óhatatlanul oda tartanak és a Nyugat beavatkozásai csak ehhez segítik közelebb őket.
Kevésbé ismert, hogy Samuel P. Huntington írt egy kritikát Fukuyama tézisére. A civilizációk összecsapása c. iromány azonban sokkal sötétebb jövőképet vázolt fel. Huntington ebben azt állítja, Fukuyama téved, mikor azt hiszi, hogy a modernizáció automatikusan a liberális demokráciát hozza el mindenütt. A hidegháború végével pedig nem Mussolini véres kereke állt meg, s a történelem ért véget, csupán egy korszak. Az ideológiák összecsapásának korszaka. Azonban ezt váltja a kultúrák, civilizációs tömbök összecsapása és a történelem vészterhes kereke bizony zakatol tovább. Huntingtonra sokkal kevesebben figyeltek. Kevesebben figyeltek, mert az ember óhatatlanul megakarja váltani ezt a világot. Azt akarja, hogy Fukuyama idilli tézisének legyen igaza, és egy békés, boldog, erőszakmentes világ magától bekövetkezzen. Az ember mindig is sóvárogva várta a Mennyország eljövetelét, de hite sosem volt elég ahhoz, hogy ne a két szemével akarja maga meglátni és elérni ezen a világon. Pedig már Jézus Krisztus is – sokak csalódására-, nem azért jött el, hogy a világot megváltsa, hanem az egyéni lelkeket. Krisztus a világot elveszettnek látta, mely szükségszerűen a pusztulás felé sodródik, mint egy kádba ejtett apró gyerekjáték a lefolyó örvényében. Ezt azonban mindig kevesen voltak hajlandóak belátni. S az ember ahelyett, hogy magát és másokat váltana meg az önmagán és másokon elért változással, mindig a körülötte lévő világot akarta megváltani. Mindig a körülményt megváltoztatni, nem önmagát. S bár Fukuyama tézise recsegni és ropogni kezdett a 2010-es évektől, s még maga a szerző is beismerte tévedését, milliók tudatába ivódott be a szükségszerűen a béke, szabadság, kompromisszumok uralta demokratikus világ felé szükségszerűen zakatoló történelem, mely hamarosan eléri végét. Abban a pillanatban azonban, mikor Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen minden remény és bizakodás szertefoszlott. A modernizáció, a demokratikus intézmények nem hozták el az ember ősi, ösztönös lényének halálát, s a nyers erő az, ami most is irányít, ahogy tette ezt évezredeken át. A történelemnek nincsen vége, véráztatva forog és lánctalpakon zakatol ma is. Tévedtek a tanáraim, s tévedett Fukuyama. 2022. 02. 24.-kének reggelén a Kijevi sziréna nem csak egy háború kezdetét jelezte, hanem egy olyan világ eljövetelét harsogta, melyben az idilli, békés, erőszakmentes jövő bekövetkezésében, többé már senki sem reménykedhet.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
