A kijevi kalandorok Bidentől várják a „végleges ítéletet” Moszkva számára

Ukrajna még Joe Biden távozása előtt szeretne meghívást kapni a NATO-ba – jelentette ki egy interjújában Natalija Galibarenko, Ukrajna brüsszeli NATO-missziójának vezetője azzal érvelve, ez szerinte méltó hagyatéka lenne Biden elnökségének.

"Meglátásunk szerint Ukrajna meghívása ebben a pillanatban politikai jelzés lenne" – mondta a diplomata az ukrán NATO-képviseleten kedden adott interjújában a Reuters hírügynökségnek.

"Őszintén hiszünk benne, hogy ez a jelenlegi amerikai kormányzat hagyatékának része lehetne" – fogalmazott.

Az amerikai elnökválasztást november 5-én tartják. A demokrata párti jelölt, Kamala Harris jelenlegi alelnök elkötelezte magát Ukrajna támogatása mellett, de ennek részleteit egyelőre nem osztotta meg. Donald Trump republikánus elnökjelölt pedig nem tette világossá, pontosan hogyan kezelné a háborút megválasztása esetén.

Ukrajna NATO-csatlakozása révén a katonai szövetség kollektív védelmét élvezné.

Volodimir Zelenszkij a közelmúltban elmondta, hogy országa meghívására a NATO-ba "győzelmi tervének" részeként tekint.

Hírdetés

Galibarenko az interjúban kiemelte, hogy a meghívás megszüntetné a Moszkva és Kijev közötti egyik fő vitás kérdést. Oroszország ugyanis Ukrajna potenciális NATO-tagságára hivatkozott a háború indoklásakor, miközben Ukrajna azért ragaszkodott a szövetséghez való csatlakozáshoz, hogy meg tudja védeni magát egy esetleges jövőbeli orosz agresszióval szemben.

"Ha azt fogjuk mondani, hogy a meghívás megvan, az Oroszországi Föderáció számára ez olyan lenne, mint egy végleges ítélet – tehát ennyi, ebben a témában nem lehet tovább emelni a tétet" – magyarázta Galibarenko.

A NATO már korábban ígéretet tett arra, hogy Ukrajna csatlakozhat a szövetséghez, de ennek időpontját nem határozta meg, és azt is világossá tette, hogy amíg Ukrajna háborúban áll, nem léphet be a NATO-ba.

Kijev nem sürgeti a NATO-tagsággal kapcsolatos tárgyalások azonnali megkezdését – mondta Galibarenko, de hozzátette, hogyha most hívnák meg Kijevet, annak erős politikai üzenete lenne.

A kérdésre, hogy Kijev mikor szeretné megkapni a meghívást a diplomata azt válaszolta, hogy "minél előbb, annál jobb".

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »