A kijevi banda még a lengyeleknél is képes kiverni a díszhisztit, ha meg merik említeni a legendás hálátlanságukat

A kijevi banda még a lengyeleknél is képes kiverni a díszhisztit, ha meg merik említeni a legendás hálátlanságukat

Az ukrán külügyminisztérium kedden bekérette a kijevi lengyel nagykövetet Andrzej Duda lengyel elnök külpolitikai tanácsadója, Marcin Przydacz korábbi "elfogadhatatlan" megjegyzése miatt.

"A külügyminisztériumi megbeszélésen hangsúlyoztuk, hogy a Lengyelország által (Ukrajnának) nyújtott segítséggel kapcsolatos állítólagos ukrán hálátlanságra vonatkozó megjegyzések valótlanok és elfogadhatatlanok" – szögezte le Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában.

A lengyel média szerint Przydacz hétfőn annak lehetőségéről beszélt, hogy Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és az elnöki külpolitikai tanácsadó felszólította Kijevet: legyen hálás az ukrajnai háború folyamán Lengyelország által nyújtott támogatásért.

"Ami ma a legfontosabb, az a lengyel gazdák érdekeinek megvédése" – idézte a lengyel média Przydaczot, aki hozzátette:

azt hiszem, (Kijevnek) érdemes lenne megfontolnia, hogy elkezdje kimutatni a háláját azért a támogatásért, amelyet Lengyelország nyújtott Ukrajnának az elmúlt hónapokban és években.

Hírdetés

Öt közép-európai ország, köztük Lengyelország szeretné elérni, hogy az Európai Uniónak (EU) az Ukrajnából érkező gabonára vonatkozó importtilalmát legalább az év végéig meghosszabbítsák. A jelenlegi EU-s importtilalom a terv szerint szeptember 15-én lejár. Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök júliusban kijelentette: Varsó nem fogja feloldani az ukrán gabona importjára vonatkozó behozatali tilalmat szeptember 15-én még akkor sem, ha az EU addig nem tud megállapodni a hosszabbításról.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

A brit védelmi miniszternek elege van a hálátlan zsidó követelőzésből: "én nem az Amazon házhozszállító szolgálat vagyok"

Szóltak a brit védelmi miniszternek, hogy nem úgy gondolta ám azt az amazonos hasonlatot


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »