A Felföldi Dalia Iskola 2021-ben csatlakozott a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózathoz és azóta Dalia Népfőiskolaként is működnek Gömörpéterfalán. Tavaly ősszel elindították a kezdők számára a Dalia Kollégiumot, ahol az érdeklődők magyar harcművészeti képzéseken vehetnek részt. Az oktatásra rendszeresen érkeznek gyermekek és felnőttek a Felvidék különböző részeiről, valamint Magyarországról. Legutóbb a magyar népi birkózások kerültek a foglalkozások középpontjába.
A Felföldi Dalia Iskola egy magyar nemzeti harcművészetet oktató közösség, melyet Kopecsni Gábor alapított és vezet. Ő közel két évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát. A népi és katonai harci testkultúra elemeit felhasználva, valamint a verseny-, edzésvezetési és gyakorlati tapasztalatokra építve alkotta meg harcművészeti iskoláját. Nem egy korszak harcmodorát képviselik, hanem átfogó jelleggel évszázadok magyar harcművészeti tudásának jellemzőit egyesítik. Az iskola tananyaga hét fő tudásterületből, azaz „rovásból” áll: szablya, íj, fokos, bot, karikás ostor, hajítófegyverek és a magyar népi birkózások.
A több hétvégén át tartó képzések során a résztvevők minden alkalommal más fegyverrel és eszközzel ismerkednek meg. Eddig a szablya, a harci botoló és a fokos használatának alapjait sajátíthatták el. A sorrend nem véletlen, hiszen ezek szorosan összefüggnek egymással, alkalmazásuk egymásra épül.
Ezúttal a magyar virtusság különböző birkózási formáival és erőnléti játékaival foglalkoztak Lukáč Benjamin vezetésével, aki 2013 óta tanul Gábortól.
Az emberben ősidők óta megvan az a késztetés, hogy az erejét és a rátermettségét másokkal mérje össze. A birkózás egyszerre küzdelem és játék, amely nem a bántásról, hanem az ügyességgel, kitartással és fegyelemmel való felülkerekedésről szól. Ennek a régi mivoltára utal az is, hogy a gyerekek és az állatkölykök is ösztönösen a játékos „birkózással” erősödnek és tanulják a viselkedési szabályokat.
Birkózás (Fotó: Chovan Lilla/Felvidék.ma)
A magyar hagyományban a kutatások és gyűjtések alapján van pusztakezes és eszközös birkózási forma. A Dalia Iskolában máig is fennmaradt a botbirkózás, a fokos birkózás és az ostor közelharc is.
Az elemek, fogások elsajátítását számos hagyományos népi játék segíti, amelyek egyszerre fejlesztik az ügyességet és készítenek fel a küzdelemre. A tuskó lopás, a kakasozás, az ujj húzás, a rántsd a kútba mind ilyenek, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.
A két nap során a legalapvetőbb fogások megtanulására és a játékok alkalmazására helyezték a hangsúlyt.
,,A Dalia iskola számomra egyfajta megérkezés volt eleink harci kultúrájához, amely már régóta foglalkoztatta a fantáziámat. Első találkozásom a csapattal 4 éve volt Bugacon és azóta követem nyomon az Iskola fejlődését, terjeszkedését. Minden kollégiumi hétvége új és új kihívást rejt számomra, mind testileg mind szellemileg. Az egyes rovások, alappillérek majdnem mindegyikével találkoztam már valamilyen formában. Itt viszont az edzések folyamán, egyelőre alapszinten, de mégis rengeteg új dolgot tanulhat meg az ember. Számomra nagyon fontos, hogy az egyes technikák mellett a fegyelmet is megkövetelik tőlünk, míg a bemelegítő gyakorlatok valamilyen népi gyermekjátékokon alapulnak. Ezen kívül a Kollégiumi hétvégék befejeztével egy úgynevezett teljes harci és katonai csomag áll majd rendelkezésünkre, amit akár tovább is fejleszthetünk az elkövetkezendő években’’ – mondta el Burkali Dávid, aki Győr-Moson-Sopron vármegyéből, Tényő községből érkezett.
Birkózó fogások elsajátítása (Fotó: Chovan Lilla/Felvidék.ma)
Az edzésekbe a felnőttek mellett a gyerekek is bekapcsolódnak. Számukra külön harcművészeti foglalkozásokat biztosítanak, ahol játékos keretek között fejlesztik ügyességüket és reakciókészségüket. Ők gyakoroltak vívni, ostorozni, botot forgatni és hajítani labdával.
A képzéseken jelen van a fegyelem, a csapatmunka, a tisztelet és az összetartozás erősítése is.
Chovan Lilla/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


