Mi vezetett ide?
Természetesen nem vesszük végig Katalónia történelmét a montserrati kerámiáktól az arabokon és a francia hódoltságon át addig, míg Francisco Franco idejében az utcán sem lehetett megszólalni katalánul.
Ez a történet nagyjából 2006-ig vezethető vissza. 2003-2006 között sikerrel zárult az autonómiareform, ezt kicsit felvizezve Madrid is elfogadta, alapvetően elégedettek voltak a felek. Később mégis konfliktus lett belőle. Az alkotmánybíróság 4 évig ült a reform vizsgálatán, aztán egy röpke 450 oldalas szösszenetben gyakorlatilag kasztrálta annak lényegi részeit. Ki nem törölte ugyan, de a katalánok számára hátrányos módon újraértelmezte.
Itt kezdtek először a katalánok arra fogékony csoportjai a függetlenség felé tekintgetni. Fontos kiemelni, hogy itt még szó sem volt arról, hogy ők független államban akarnak élni. Csupán a döntéshez való jogot követelték. Maguk akarták meghatározni, hogy milyen viszonyban legyenek Spanyolországgal.
2012-ben a gazdasági autonómia erősítését kezdték szorgalmazni, különösen az adóügyekben. Innen származik a szlogen is:
„Spanyolország kirabol minket, elveszi az adónkat!”
A gazdasági- és adóügyi autonómia az egyik legerősebb törésvonal Madrid és Barcelona között. Katalónia az Európai Unió legprosperálóbb tartományai között van. Együtt szokták emlegetni az EU motorjainak tartott Baden-Württemberg, Rhône-Alpes és Lombardia hármassal. A GDP-je nem csak a spanyol, hanem az uniós átlagot is meghaladja. A spanyol bruttó hazai termék közel 19 százalékát ez a tartomány adja, tehát arányosan túlteljesít. Többet fizetnek a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakapnak. Ez mondjuk a közös teherviselés miatt nem feltétlenül jelenthetne problémát.
A konfliktus odáig vezetett, hogy 2014-ben már tartottak egy kvázi-népszavazást. Ez nem referendum volt, csak amolyan nép konzultáció. Civil szervezetek privát helységekben és közterületen szervezték. Nem volt hivatalos, ezért alkotmányellenes sem lehetett. Nem is nevezték népszavazásnak, hivatalosan állampolgári részvételi folyamat volt a neve. Madrid illegitim szimulációnak tekintette az egészet. Nem túl erős részvétel mellett a szavazók 81 százaléka a függetlenségre voksolt.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy érdemi párbeszéd már 2011-2012 óta nincs Madrid és Barcelona között. Ha diskurzus volt, körülbelül odáig terjedt, hogy nem értenek egyet.
2006 miatt van minden?
Nagy Sándor Gyula szerint 2006 nem lett volna akkora katalizátor, amekkora lett végül belőle, ha nem került volna gazdasági válságba Spanyolország 2010 körül. A magas munkanélküliség miatt 3-4 millió olyan család volt, ahol csak a nagyszülők nyugdíjából élt több generáció is. Ekkor erősödött meg a baloldali Podemos, akik az utcán politizáltak.
Mit mond a barcelonai polgármester?
A hírekből eddig jellemzően kimaradt Ada Colau, Barcelona polgármestere. Nehéz megítélni, hogy mi a véleménye a függetlenségről, de azt ő is támogatja, hogy a döntés joga a katalán embereké legyen. A rendőrattak után viszont már nyilatkozott, visszautasítsa az erőszakot és a túlkapásokat.
Ki hibázott?
A kutató szerint mindkettő fél hibás, de azt nem érdemes, nem is lehet mérlegelni, hogy ki mekkora arányban felelős a történtekért. Madrid egy idő után minden katalán kérésre/kérdésre azt a választ adta, hogy nem. Barcelona viszont teljesen tisztában volt azzal, hogy ha megrendezik a népszavazást, akkor a kormány fegyverrel lép fel ellenük.
Egyes vélemények szerint Rajoy kormánya belesétált a szeparatizmus csapdájába a karhatalom bevetésével. Ha rendőrök által összevert embereket látnak a médiában, az biztos, hogy Katalóniát erősíti.
A stratégiák hiánya is jól megfigyelhető. Nagy úgy fogalmazott, hogy a kormány és Mariano Rajoy egy napnál tovább nem gondolkodik előre, a katalánoknál ez körülbelül három nap. Nem látszanak hosszú távú stratégiák egyik oldalon sem.
A rendőri túlkapások egyértelműek, olyan is történt, hogy feltartott kezű embereket gumibotoztak. A hatóságok főleg azokra a szavazókörökre vadásztak, ahova várhatóan politikusok is mentek szavazni. A kemény fellépés ellenére a szavazóköröknek mindössze 4 százalékát sikerült bezárni, ami egyáltalán nem mutat hatékonyságot.
A szerverek leállításával, a számítógépes rendszer kiiktatásával viszont sikerült hitelteleníteni a szavazatokat. Valaki négyszer is tudott voksolni, néhányan otthon kinyomtatott szavazólapokat dobáltak az urnákba, bár a végeredményt ez valószínűleg nem befolyásolta.
Megosztott Katalónia
A katalán társadalom megosztottságát jól mutatja, hogy az arra jogosultak kevesebb mint fele ment el szavazni.
Eredmények
42,3 százalékos részvételi arány mellett 90 százalék a függetlenségre szavazott, 8 százalék nem támogatta azt, a többi érvénytelen szavazat, tehát 5,34 millió jogosultból 2,26 millióan szavaztak, ebből 2,02 millió a függetlenségre.
Az emberek jelentős része belátja, hogy ha egyoldalúan kikiáltják a függetlenséget, gazdaságilag sokkal többet veszítenek, mint nyernek. Középtávon biztos, hogy rosszabb lenne, de az érzelmek miatt nem tud mindenki racionálisan gondolkodni ebben a kérdésben.
Nemzetközileg életképes lehet-e a független Katalónia?
Nyugat-Európában 1944 óta nem jött létre független állam, akkor Izland lett az. A kontinens más részein a közelmúltban is láthattunk államszületéseket, mint például Montenegró és Koszovó. Utóbbi függetlenségét Spanyolország nem ismerte el, nem hiába.
Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense kifejtette, hogy az akkor hatályos nemzetközi jogok szerint az amerikai gyarmatok elszakadása is törvénytelen volt a britektől. Katalóniát nem illeti meg a népek önrendelkezési joga, mert hivatalosan spanyol nép van. Ez 1945 óta egyébként is szűk bázison működik, főleg Európán kívüli, elnyomás alatt élő lakosság érvényesítheti, bár Jugoszlávia szétesése hozott némi változást.
Katalóniának az is nagy problémája, hogy nincs mellette egy nemzetközi nagyhatalom, aki támogatná őket a függetlenségben. Az amerikai gyarmatok elszakadása mellett például Franciaország kiállt. Most a franciák már csak Korzika és Bretagne hasonló ambíciói miatt sem állnának ehhez pozitívan.
Mi a helyzet Új-Kaledóniával?
Új-Kaledónia Franciaország tengerentúli területe. Jelentős autonómiát élvez a köztársaságban, a francia állampolgárságon belül létezik az új-kaledóniai állampolgárság is. 2018-ig népszavazást irányoztak elő a teljes függetlenségről. Nekik annyiban könnyebb a helyzetük, hogy egy teljesen különálló sziget, míg Katalónia kontinentális része Spanyolországnak.
A briteknek talán annyira nem fáj ez a katalán törekvés, ők 2014-ben a skótoknak megengedték, hogy népszavazást tartsanak erről a kérdésről. Nem vezényelték a karhatalmat a szavazókörökhöz, hanem kampányoltak a maradás mellett. Be is jött, Skócia velük maradt. Nagy-Britanniának a Brexit tárgyalások miatt még jól is jöhet, ha egy újabb belső feszültség gyengíti az EU-t.
Kína Tibet miatt nyilvánvaló, hogy nem fog támogatni egy ilyen törekvést, az Egyesült Államok spanyol belügyként tekint erre, Oroszországtól és Németországtól sem számíthatnak támogatásra. A független Kurdisztánt Izrael támogatja stratégiai okok miatt, de Katalóniát egy kisebb állam sem. Észak-Ciprust katonailag oltalmazza Törökország, igaz, ott egy teljesen más helyzet áll fenn.
Tóth Norbert szerint Katalónia csak tárgyalásos úton érhetné el a teljes függetlenséget, Madrid beleegyezésével. A spanyol alkotmány alapján nem lehet egyoldalúan elszakadni az államtól, ráadásul ez az alaptörvény meglehetősen szilárd, a 70-es évek óta csak néhányszor módosítottak rajta, főleg az uniós csatlakozás miatt.
Az Európai Uniónak ebben a kérdésben semmilyen jogköre nincsen, de az biztos, hogy az ő érdekük az, hogy ne legyen feszültség egyik tagállamban sem. A nemzetközi jogról még azt érdemes tudni, hogy általában mindig az aktuális status quót védi. Ha Katalónia az önrendelkezési jogba ütköző módon kiáltja ki a függetlenséget, akkor az országoknak kötelezettsége, hogy azt ne ismerjék el. Ez az el nem ismerési kötelezettség. Ezzel szemben elismerési kötelezettség nem létezik.
Egy katalán állam nemzetközileg a nulláról indulna, egyik nemzetközi szervezetnek sem lenne a tagja. A probléma ott kezdődik, hogy Spanyolországnak a legtöbb ilyen esetben vétójoga van a tagállamok felvételénél. Katalónia kiesne az egységes piacról, nem vehetne részt a nemzetközi programokban, de ami a legnagyobb baj, hogy valószínűleg az eurót is elveszítené, így saját valutát kellene bevezetniük és olyan gyakorlati kérdésekbe még bele sem mentünk, hogy hogyan működne a bankrendszer vagy a nemzetközi átutalások egy el nem ismert, de magát függetlennek tartó államban.
Mi lesz most?
Forgatókönyv 1
Nagy Sándor Gyula szerint a legvalószínűbb szcenárió, hogy Carles Puigdemont érvényesnek és eredményesnek tekinti a népszavazást, ezért az utca hangulatát kihasználva pár napon belül kikiáltják a függetlenséget. Ezután könnyen lehet, hogy elszabadul a pokol. Nem kizárt, hogy a kormány a katonaságot is Katalóniába vezényli.
Madrid ezután felfüggesztheti a katalán tartományi parlament- és kormányzat működését, ideiglenesen magához vonva az autonóm jogköröket is. Ehhez a szenátus felhatalmazása szükséges.
A tartományban sztrájk kezdődhet. Több függetlenségpárti politikus is ezt szorgalmazza, de eddig a legnagyobb kormányzópárt, a Katalán Európai Demokratikus Párt (Partit Demòcrata Europeu Català, PDECat) nem feltétlenül támogatta ezt. Vasárnap viszont 40 szakszervezet és civil szerveződés is bejelentette, hogy a keddi általános sztrájk mellé tartományi szintű tüntetés is szerveznek.
Forgatókönyv 2
Ez már kevésbé valószínű. A katalán parlament feloszlatja önmagát és előrehozott választásokat írnak ki. A függetlenségpárti lista jelentős többséget érhet el a mostani események után, így megerősített felhatalmazással kikiáltja a függetlenséget.
Erre Madrid akár letartóztatásokkal is reagálhat. Nagy szerint ez a vasárnapinál is véresebb jeleneteket, valódi összecsapásokat hozhat. Ha például le akarják tartóztatni Carles Puigdemont elnököt, könnyen lehet, hogy a tartományi rendőrség (Mossos d’Esquadra) megpróbálja megvédeni, ahogy a népszavazás napján is megtagadta az erőszakos fellépést az emberek ellen.
A spanyol alkotmánybíróság ezért betilthatja a katalán szeparatista pártokat (a köztársaságpárti Esquerra Republica de Catalunya, a régi katalán középosztály érdekeit képviselő PDECat, a szélsőbalos anarchista CUP) és nélkülük próbálnak tartományi választásokat rendezni. Így viszont a lakosság többsége otthon maradhat, ami érvénytelenné teheti az eredményeket.
Forgatókönyv 3
Szintén nem túl valószínű lehetőség. A Rajoy-kormánnyal szemben megnövekedik a lakosság elégedetlensége, ezért a Podemos bizalmatlansági indítvánnyal, a PSOE-vel közösen megbuktatja a jelenleg kisebbségben lévő kormányt. Az is lehet, hogy Rajoyt inkább megerősíti az egységes Spanyolország feletti őrködés. Nagy szerint viszont a szocialisták biztos, hogy nem fogják a bizalmatlansági indítványt megszavazni, mert az gyakorlatilag árulás lenne.
Határon túli magyarok
Ez a szempont érintheti leginkább Magyarországot. A magyar kormány (nagyon helyesen) spanyol belügynek nyilvánította a történteket.
Szabó Barnabás a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője nem igazán lát párhuzamot Székelyfölddel, mert nagyon más a kettő helyzet. Ezzel a véleménnyel Tóth Norbert is egyetértett.
A székelyföldi autonómia kapcsán korábban pont Katalónia volt a referenciapont, mert nagyon jól működött a spanyol-katalán modell. Most viszont Bukarest biztos, hogy még az eddigieknél is zárkózottabbá válik ebben a témában, az autonómiát így már csak a függetlenség felé tartó egyik lépésnek fogják tartani.
Mi lehet a megoldás?
Rövid távon nem várható megbékélés. Közép- és hosszú távban viszont egyik fél sem gondolkodik. Nagy szerint megoldást egy új spanyol kormány jelenthet, amely egy mérsékeltebb katalán vezetéssel megegyezhetne abban, hogy legyen speciális népszavazás, eredményességi és érvényességi küszöbbel, amin dönthetnének Katalónia sorsáról.
Madrid persze kampányolhatna a maradásért, például az új alkotmányos berendezkedés ígéretével, amelyben a PSOE javaslata szerint Spanyolország szövetségi állammá válna, vagy növelnék Katalónia fiskális autonómiáját.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
