Személyes élmény, de általánosabb a jellege.
A kisgyerekek (s most csak a fiúkra utalva), nagyjából az általános iskola alsó tagozatában az alapján haverkodnak egymással, kinek ki a szülője és ki az agresszívabb srác.
Aztán a kicsit nagyobb gyerekek már ehhez hozzáteszik a másik gyerek teljesítményét is: a tanulni szeretők a jó tanulókat tisztelik, a rossz tanulók a sportban jókat.
Én sose voltam a jó oldalon, hiperpasszív voltam, rossz tanuló, antisportoló. Az apám ugyan jó helyen dolgozott – amikor alsótagozatos voltam banki alkalmazott volt, alacsony beosztásban, felsőtagozatos koromban már középvezető, főosztályvezető-helyettes volt a legmagasabb beosztása -, de akkor a bankár szakma nem számított annyira kiemeltnek, mint manapság.
Szóval semmivel se tudtam kivívni az osztálytársak tiszteletét. Ennek persze megvolt az az előnye, hogy a kevés haverom legalább igazi haver volt, akikre lehetet számítani, hiszen semmilyen érdekük nem volt egy “lúzer” – ez a szó persze akkor még nem létezett – gyerekkel haverkodni. Az egész általános iskolai “karrierem” során (1973-1980) összesen 3 igazi haverom volt az iskolából, plusz még 4 amolyan félhaver, aki időnként kommunikált velem, de azért nem akart nagyon közel se kerülni hozzám.
A nagykamaszok, sőt az egészen fiatal felnőttek (kezdő egyetemisták) körében minden nagyon megváltozott. Pénzzel akkor még nem lehetett népszerűnek lenni, eleve nem voltak nagyok az anyagi eltérések akkoriban, így ez nem is jöhetett szóba.
Az egyetlen tiszteletre okot adó szempont az lett, kinek van “csaja” és az a csaj milyen.
Számomra is teljesen váratlanul, hirtelen megszűntem lúzer lenni. 18 és fél évesen, azaz erősen megkésve. A “csajom” ugyanis népszerű lány volt, udvaroltak neki sokan, ráadásul olyan híre volt, hogy senki se képes uralni őt, senki se képes hatalmas igényeinek megfelelni. Amikor elterjedt a hír, ki az ő új partnere (azaz én), először nevetés fogadta ezt, sokan legyintettek, a csaj biztos csak játszik velem. Aztán eltelt 2-3 hónap, s mivel még mindig együtt voltunk, senki se értette ezt. A “csajom” testvérét még meg is kérdezte valaki “megbolondult a testvéred?“.
Aztán elterjesztette valaki, biztosan titkos szexuális képességeim vannak, ezzel bűvölöm el a lányt. Persze ez is marhaság volt, teljesen átlagos voltam mindig ebből a szempontból, ráaádásul kapcsolatunk első 2 és fél hónapjában nem volt semmilyen szex.
Ami a legnagyobb röhej volt: olyanok, akik 1 évvel korábban szarul viselkedtek velem, hirtelen elkezdtek szívélyesen köszönteni, mintha régi jó haverok lennénk. Ezt a hirtelen jött jóságot sose viszonoztam, nekem sokkal jobbnak tűnt őszintén lúzernek lenni, mint abszurd módon bekerülni a “menő srácok” körébe.
Szerencsére 1 év múlva sikeresen visszalúzeresedtem. Amikor a “csajomat” elvettem feleségül. Ekkor ugyanis a sok “okos” ember magyarázatot talált a rejtélyre: “aha, szóval a csaj férjt akart fogni magának!“, s a szerencsétlen lúzert csapdába ejtette, mást nem tudott, csak őt lehetett így átverni. A korabeli fiatal férfiak egyik tézise ugyanis az volt: a házasság valamiféle női trükk, mely elveszi az óvatlan férfiak szabadságát.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
