Kevés zeneszerző ért el olyan széles körű népszerűséget, mint ifjabb Johann Strauss, aki a hagyományos – világszerte közvetített – bécsi újévi koncerteknek köszönhetően óhatatlanul, akarva-akaratlan is belopja magát mindenhol a hallgatók (és nézők) szívébe.
Hatalmas dózisban kapjuk ilyenkor a Strauss család és kortársai nyitányait, keringőit, polkáit, indulóit, balettzenéit. Vagyunk ugyan néhányan, akik fél óra elteltével már kicsit fanyalogva, a „könnyű zene, nehéz percek” érzésével követjük a táncok, az ábrándos, édes-bús békebeli vígságok végtelennek tűnő sorjázását; de kétségtelen: a műfajteremtő Johann Strauss a maga területén zseniális volt. A vezető zenekarok közé tartozó Bécsi Filharmonikusok jó érzékkel, rendre a világ legjobb karmestereivel igazolják vissza e vélekedést. Előfordul, hogy egyébként távolságtartó, elvont, szobatudós komolyságú Wagner-dirigensek oldódnak fel és adják át magukat a fel-felderülő életörömnek. (Ilyen meglepetés volt az is, amikor Christian Thielemann operettgálákat szervezett, és Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét vezényelte.)
A valcerkirály egyik „minőségjelzője”, hogy azon operettkomponisták közé tartozik, akiknek igényesebb alkotásai még a kényes ízlésű, rátarti operaházak műsorrendjébe is bekerülhettek. Rajta kívül elsősorban Offenbach, később Lehár Ferenc büszkélkedhetett ezzel. Az ifjabb Strausstól mindenekelőtt A denevér (1874), másodsorban A cigánybáró (1885) élvez e téren kiemelt státuszt. A szerző azért is állhat közel hozzánk, mert amellett, hogy többször járt Magyarországon és jó kapcsolatot ápolt – mások mellett – Liszt Ferenccel, előszeretettel foglalkozott magyar témákkal. A birodalmon belül hazánk egzotikumnak számított egyedi kultúrájával, messze fogant, keleti és nyugati hatásokat egyaránt tükröző zenéjével. A romantika korában átérezte ezt Berlioz, Brahms, Csajkovszkij, Massenet, Delibes, Liszt… – és Johann Strauss is.
A szilveszter éjszakáján játszódó A denevérben Rosalinda álarcos magyar grófnőként látogat el Orlovszky herceg báljára, ahol „közkívánatra” egy tüzes csárdást énekel. A török kiűzése után, a 18. század első felében Temesvár környékén és Bécsben játszódó daljáték, A cigánybáró Jókai Mór azonos című kisregényéből született. A magyar származású Ignaz Schnitzer szövegezte operett – részben átnevezett – szereplői Szaffi, Barinkay Sándor, Czipra, Arzéna és a sertéskereskedő Zsupán báró világszerte népszerűvé váltak. A fordulatos zenés darabból több filmváltozat készült.
Johann Strauss további alkotásait böngészve, hallgatva egyéb „magyaros” darabokat is találunk, például a Pesti csárdást 1846-ból. Az elmaradhatatlan, legendás Kék Duna keringő a Monarchiát átszelő folyó lágy, ringató hullámzását idézi; „színéhez” állítólag Beck Károly egyik verséből nyert ihletet a mester. Az újévi koncerteken gyakran elhangzó Éljen a Magyar! gyorspolka (csárdás ritmusban) a szerző életművében az egyik legnépszerűbb „slágerszám”; bemutatójára 1869-ben, a Pesti Vigadóban került sor.
„Vára öblös teremében / Jár alá s fel bajnok Pázmán, / Lépteit majd csillapitja, / Majd megindul szaporázván; / Lába, szíve, egyre tombol, / Visszadöng a tölgyfa padló: / Udvaron áll, kész nyeregben, / Nyihog, prüszköl, fú a vad ló.” – Így kezdődik Arany János víg balladája, a Pázmán lovag. Kevesen tudják, hogy az ifjabb Johann az opera világáig is elmerészkedett. Igaz, maradt ott is a könnyed komédiánál: Arany említett „elbeszélő költeményéből” Dóczy Lajos (Ludwig von Dóczi) szövegkönyvére komponált háromfelvonásos vígoperát. A Ritter Pásmán ősbemutatóját 1892. január 1-jén a bécsi K. K. Hof-Operntheaterben (a mai Staatsoperben) tartották. Úgy tűnik, vajúdott a hegy… A feleségére, Évára féltékeny középkori lovag szerencsétlenkedéseinek sikertelenségéről mindent elmond, hogy a tisztes, megbecsült, idősödő mester „zenedrámája” – az ítészek szerint triviális librettója miatt – csak kilenc előadást ért meg ott. Mindenki eldöntheti, hogyan vélekedik róla, az ORFEO ugyanis CD-n kiadta az opera 1975-ös, a Musikvereinben lezajlott koncertelőadásának felvételét; a főbb szerepeket Eberhard Waechter, Josef Hopferwieser, Sona Ghazarian, Trudeliese Schmidt énekli, a karmester Heinz Wallberg.
Ha mást nem, hallgassuk meg a Pázmán lovag harmadik felvonásbeli balettzenéjét, amelyből a Csárdás különösen népszerűvé vált azután, hogy Riccardo Muti „felelevenítette”, és beválogatta a 2000-es újévi koncert műsorába. Andalítóan szép és vérpezsdítő „hungarikum”. Fényes, őszinte bizonyítéka annak, hogy nemcsak Erzsébet királyné, hanem az ifjabb Johann Strauss is értette, érezte a sírva vigadó magyar lelket.
Fotó: Wikipédia
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
