A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

A legkisebb jogi kapukat is betömködnék Indonéziában, ellehetetlenítve a keresztényeket. A yogyakartai Iszlám Dzsihád Front (FJI) egy vasárnapi istentisztelet ellen tiltakozott. Szerintük a keresztény közösség illegálisan használta vallási célra egy pláza területét.

Political Map of Indonesia

natoinsonlie.org

A szervezet yogyakartai koordinátora, bizonyos Abdulrahman közölte, hogy irodája a keresztények weboldalán észlelte az eseményt. Az Indonéz Keresztény Gyülekezet (GKI), helyi pláza egyik termében kívánt istentiszteletet tartani, írja az International Christian Concern.

Hírdetés

Az eseményről szóló bejegyzésben a gyülekezet címként a Hartono Plazát adta meg, ez pedig az FJI szerint kérdéseket vet fel az ügy legalitását illetően.

Február 12-én mediációs találkozót tartottak, ahol a Hartono Mall oldalát képviselő személy, a jogi háttér tisztázatlansága kapcsán közölte, hogy épületükben három olyan multifunkcionális terem is található, amit bárki, bármikor használhat, kiállításokra, szemináriumok szervezésére, vagy akár vallási tevékenység végzésére is.

A kerületi elöljáró, Abu Bakar ehhez hozzátette, hogy ezeket a termeket “általában előadásokra, imaalkalmakra és a keresztény testvérek istentiszteleteire is használják. A lényeg, hogy ez egy többcélú, multifunkcionális épület. Nem templom. Ez egy multifunkcionális terem.”

Az indonéz keresztény gyülekezetek életében nem ritka, hogy a legkülönfélébb helyeken kénytelenek – összejöveteleik, istentiszteleteik céljából – termet bérelni, így például plazákban, hotelekben is. Templomot építeni a muszlim többségű országban közel lehetetlen, hiszen már a terület, illetve a szükséges pénz megszerzéséhez is legtöbb esetben a muszlimok segítségére, beleegyezésére van szükség, valamint a fenntartáshoz is külön engedély szükséges. Ezt az engedélyt azonban akkor is visszavonhatják, ha már áll a templom, ha a helyi muszlim közösség erős nemtetszését fejezi ki a keresztény jelenléttel kapcsolatban.

Varga Gergő Zoltán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »