Darabos Ádám és Jancsó András volt a vendége a Café Francesco szabadegyetem ötödik estjének. A Budapesten, augusztus 28-án megrendezett eseményen a kereszténydemokrácia történetéről volt szó.
Darabos Ádám és Jancsó András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Vallás és Társadalom Kutatóintézetében foglalkozik a kereszténydemokrácia történetével. Ezen az alkalmon ezt a területet mutatták be röviden a résztvevőknek.
A kiindulópont XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott Rerum novarum kezdetű enciklikája volt. Ez a dokumentum nem csak a munkások ügyével foglalkozott, hanem a tágabban vett szociális kérdésekkel is. A pápa először meghatározta a problémát. Ezek szerint az ipari forradalom sok negatív következménnyel járt. Ezek közé tartozott az is, hogy ebben az időszakban a munkások nagyon sanyarú körülmények között éltek. A rossz megoldások közé sorolta a pápa a szocialista törekvéseket, melyek nem csak nem adtak választ, hanem még fokozták is a problémát. Darabos Ádám rámutatott, az enciklika a javasolt megoldások során az Egyház értékeiből és elveiből indult ki: a magántulajdon – korlátozott formában – szent, az osztályok közötti különbség csökkenthető, az embert kell a gondolkodás középpontjába állítani.
A dokumentum azt javasolta, hogy a munkaadók és a munkavállalók között alakuljanak olyan szervezetek, melyek alkalmasak a párbeszédre. A pápa szorgalmazta a katolikus egyesületek létrehozását, melyek részt vehetnek a segélyezésben és az érdekképviseletet is ellátják. Emellett ezeknek valláserkölcsi jelentősége is lehet.
Jancsó András azt is elmondta, hogy IX. Piusz pápát ultrakonzervatívnak tartják, míg XIII. Leót modernnek nevezik. Ám ez nem teljesen fedi a valóságot. IX. Piusz pápa adta ki a Quanta cura enciklikát, mely bírálta a modern kor politikai, társadalmi és vallási eszméit. Ám ennek a dokumentumnak a létrejöttében nagy szerepet vállalt Vincenzo Gioacchino Pecci, a későbbi XIII. Leó.
Félicité de Lamennais francia szabadelvű katolikus gondolkodó (1782–1854) az egyik szellemi forrása a Rerum novarumban olvasható gondolatoknak. A másik Wilhelm Emmanuel von Ketteler mainzi püspök (1811–1877), aki először alakított katolikus munkásegyletet. Ő már Marx előtt foglalkozott a munkások nehéz sorsával. Ebben az időszakban az Egyház részéről a karitatív tevékenység támogatást kapott, ám a munkások önszerveződését szorgalmazó, azt megalapozó elképzeléseket a konzervatív körök erősen bírálták.
A magyar vonatkozásokról Darabos Ádám beszélt. A kereszténydemokrácia csírája már Deák Ferenc és Eötvös József politikai tevekénységében megtalálhatók. Előbbi nem volt kereszténydemokrata, ám ő fogalmazta meg azt, hogy „szabad Egyházat szeretne egy szabad államban”. Eötvös József hívő katolikus volt, aki a vallás és lelkiismereti szabadság témájával is foglalkozott. Már a Rerum novarum előtt megfogalmazta, hogy a keresztények számára többféle államberendezkedés is elfogadható. Magyarországon ugyanakkor nem szerveződtek katolikus munkásegyesületek, és nem indult el a katolikus sajtó sem.
Jancsó András a magyar történetet folytatva rámutatott, XIII. Leó egy körlevélben fordult 1893-ban a magyarországi püspökökhöz, melyben arra is kitért, hogy a Rerum novarumban felvázolt irányelveket Magyarországon is meg kellene valósítani. A Constanti Hungarorum kezdetű enciklikának ugyanakkor a hazai kultúrharc volt a kiváltó oka. A hatvanas években ugyanis az állam elrendelte, hogy a fiúknak az apjuk, a lányoknak az anyjuk vallását kell követniük. A pápa javasolta, hogy a püspökök vezetése mellett tartsanak éves tanácskozásokat. Emellett a pápa szerint gondoskodni kellene arról, hogy a „törvényhozók gyülekezetébe kipróbált erényű és vallásos férfiak választassanak be”. Arra is hívta a magyar egyházi vezetőket, hogy indítsanak katolikus lapokat és adjanak ki keresztény szellemiségű könyveket. A magyar püspökök még ebben az évben kibocsátottak egy pásztorlevelet, melyben szigorú feltételek mellett engedélyezték egy országos katolikus nagygyűlés szervezését.
Magyarországon 1895-ben alakult meg a Katolikus Néppárt – vitte tovább ezt a szálat Darabos Ádám. A párt programja elsősorban a kultúrharcra reflektált, de megjelentek benne a Rerum novarum egyes gondolatai is. Az is megállapítható, hogy egy katolikus pártot ekkor még a Katolikus Egyháztól nem lehetett elválasztani.
Olaszországban Giuseppe Toniolo közgazdász, szociológus (1845–1913) és Romolo Murri katolikus pap (1870–1944) között bontakozott ki egy vita arról, hogy mi is a kereszténydemokrácia. Toniolo szerint ez egy olyan polgári berendezkedést jelent, amelyben a társadalmi, a jogi és a gazdasági erők fejlődésük során összehangoltan járulnak hozzá a közjó megvalósításához. Az ebből fakadó előnyöknek az alsó rétegek érdekeit kell szolgálniuk. Hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrácia az Egyház tanításában és szociális tevékenységében már tetten érhető. Murri nem állt meg itt, ő a keresztény tanítást összekapcsolta a társadalmi reformmozgalmakkal. Ő emelte be a katolikus diskurzusba az emberi jogok és a politikai részvétel kérdését.
XIII. Leó pápa 1901-ben kiadta a Graves de communi re kezdetű enciklikáját. E szerint a kereszténydemokrácia elsősorban az emberek érdekében végzett jócselekedet. A kereszténydemokráciának függetlennek kell maradnia a pártpolitika „szenvedélyeitől és viszontagságaitól”. Ezzel a pápa a kereszténydemokráciát elhatárolta az intézményes politikától.
A következő górcső alá vett politikai gondolkodó Don Luigi Sturzo olasz katolikus pap (1871–1959) és Gieswein Sándor teológus, országgyűlési képviselő (1856–1923) volt. Miután XV. Benedek pápa 1919-ben eltörölte az olasz katolikusok politikai részvételét tiltó „non expedit” elvet, Sturzo 1919. január 18-án megalapította az Olasz Néppártot, mely már kereszténydemokratának nevezhető. Magyarországon 1907-ben alakult meg az Országos Keresztényszocialista Párt. Ez már modern kereszténydemokrata elveket követett. A párt meghatározó tagja volt Gieswein Sándor.
Jancsó András kiemelte, Jacques Maritain francia katolikus filozófus (1882–1973) fogalmazta meg a keresztény cselekvés formáit. E szerint beszélhetünk keresztényként való cselekvésről, mely az üdvösségre irányul, és az Egyház vallási tekintélyének van alávetve. A kereszténység nevében végzett cselekvés viszont a világi közjóra irányul, és nem igényli a Katolikus Egyház vallási előírásainak szó szerinti alkalmazását. Ez a gondolatmenet alapozta meg azt, hogy a kereszténydemokrata politizálás lehetségessé vált közvetlen egyházi irányítás nélkül is.
XII. Piusz pápa már nem gördített akadályt a modern értelemben vett kereszténydemokrata pártok létrejötte előtt. A 2. világháború után így megalakulhattak a „régi vágású” kereszténydemokrata gondolkodók – Konrad Adenauer (1876–1967), Alcide De Gasperi (1881–1954) és Robert Schuman (1886–1963) – által vezetett pártok. Ezek a politikai alakulatok nagy szerepet játszottak abban, hogy Nyugat-Európában megerősödött a demokrácia, létrejött a szociális piacgazdaság és nem utolsó sorban szárba szökkenhetett az európai egység gondolata.
Fotó: Lambert Attila
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
