A kereszt ledöntőit nem, az újra felállítóit viszont letartóztatták a görög hatóságok

Heves reakciókat váltott ki Görögországban, hogy a rendőrök néhány nappal ezelőtt azért vettek őrizetbe harminchat embert, mert azok felállítottak egy hatalmas, vasból készült keresztet Leszbosz szigetén.

A hivatalos indoklás szerint a „vétkesek” a kereszt felhúzásával önkényesen sajátították ki a közterületnek minősülő sziklás partvidék egy darabját, ráadásul egy olyan partszakaszon tették mindezt, ahol hajdanán a híres leszboszi erőd állt, így műemlékvédelmi szabályokat is megszegtek.

Az ügy pikantériája, hogy a helyiek 2018 augusztusában már felállítottak egy impozáns betonkeresztet, hogy ezzel is demonstrálják a 2015-ös migrációs válság kezdete óta a szigetre tömegével érkező – zömmel muszlim – migránsok előtt a leszbosziak és úgy általánosságban a görög nemzet keresztény identitását.

Hírdetés

A Coexistance and Communication at Sea névre hallgató NGO akkor a keresztet kirekesztő és rasszista szimbólumnak titulálta, továbbá a hatóságoknak küldött levelükben annak eltávolítása mellett foglaltak állást.

Nem sokkal a bevándorláspárti gittegylet sivalkodása után „ismeretlenek” ledöntötték a keresztet, a tettesek közül azonban senkit sem sikerült elkapni (nemhogy letartóztatni, mint ahogyan az a visszaállítók közül 36 ember esetében megtörtént).

Leszbosz a mai napig az egyik gócpontja a Földközi-tenger keleti részén történő illegális migrációnak, a helyiek már a keresztállítás mellett is többször kifejezték, hogy nem kérnek a bevándorlásból, valamint büszkék görög és keresztény gyökereikre – és ezt készek felvállalni a bevándorláspárti görög kormánnyal szemben is.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »