A kereszt Isten ereje és az öröm forrása – Cigány közösségek búcsúja Máriapócson

A kereszt Isten ereje és az öröm forrása – Cigány közösségek búcsúja Máriapócson

Szeptember 13–14-én ismét Máriapócs adott otthont a katolikus cigány közösségek zarándoklatának, amelyet idén a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezett. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva gyűltek össze a hívek, akiknek hitét imádság, tanúságtételek és közös ünneplés erősítette.

A szombat délutáni program lelkigyakorlattal kezdődött, amelyen három előadás hangzott el. Elsőként Németh István római katolikus pap beszélt a kitartás fontosságáról, hangsúlyozva, hogy Krisztusban nemcsak a hitben, hanem az élet minden területén ki kell tartanunk.

Ezt követte egy kerekasztal-beszélgetés, amelyet Mező-Halász Krisztina, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója vezetett. Ádám Tibor, Lakatos Zsolt és Váradi Róbert osztották meg személyes életútjukat, és meséltek arról, mi adott erőt számukra a nehézségek közepette. A programot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita előadása zárta, A templom a mi otthonunk címmel, amely a gyógyulás témáját állította középpontba.

Az este virrasztással folytatódott. A közösségek egymást váltva vitték körmenetben a füzérekkel feldíszített keresztet, miközben közösen énekeltek és imádkoztak. Az ünnepi hangulatot az is fokozta, hogy a virrasztás egybeesett a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének előestéjével.

Vasárnap reggel a debreceni roma szakkollégium diákjai adtak énekes műsort, amely nagy sikert aratott. A zarándokokat ezután Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntötte, aki arról beszélt, hogy élethelyzet és életmód nem ugyanaz: az előbbit sokszor nem választhatjuk meg, az utóbbit viszont igen.

A Szent Liturgia kezdete előtt eső érkezett, de a közösségek összefogással segítettek egymásnak: padokat vittek a fedett részekre, hogy minél többen részt vehessenek a szertartáson. A papok és az asszisztencia az esőben vonultak a tábori oltárhoz, majd a nyolc paptestvér a fedett oltár körül foglalta el helyét. A kántori szolgálatot a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség látta el Lakatos Sándor vezetésével, két szeminarista és egy tanulmányvégzett papnövendék is segítette őket. Az imádságok nagy része cigány nyelven hangzott el.

A prédikáció idejére elállt az eső. Kocsis Fülöp érsek Szent Pál szavaira építve arról beszélt, hogy a kereszt egyeseknek balgaság, másoknak viszont az Isten ereje. Ha csak teherként tekintünk rá, keserűséget szül bennünk, de ha felismerjük benne Krisztust, akkor az üdvösség útja nyílik meg számunkra. Ahogy Mózes a keserű vízbe dobott fától édes vizet adott a népnek, úgy kötötte magát Krisztus a mi keresztünkhöz, és azóta nincs kereszt Jézus nélkül. A kereszt így már nem puszta szégyen, hanem az élet és a megváltás jele.

Hírdetés

A liturgia végén Mosolygó Péter kegyhelyigazgató köszöntötte a zarándokokat, akik az ország számos településéről érkeztek: többek között Napkorról, Ópályiból, Kántorjánosiból, Hodászról, Debrecenből, Hajdúdorogról, Budapestről, Nyíregyháza-Huszártelepről, Felsőnyárádról, Szalonnáról, Martonyiból, Rakacáról, Rakacaszendről, Edelényből, Miskolcról, Hernádvécséről, Kazincbarcikáról, Fügödről, Felsőregmecről és Tolcsváról.

A záróáldás előtt három, a cigánypasztorációban kiemelkedően tevékenykedő munkatársat tüntettek ki: Szabó-Bernáth Sándornét a Nyíregyházi Egyházmegyéből, Szilágyi Esztert a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből és Kozma Lászlónét a Miskolci Egyházmegyéből. A laudációkat Mező-Halász Krisztina olvasta fel. A kitüntetéseket éltetések és újabb énekek követték, melyekbe a debreceni roma szakkollégisták is bekapcsolódtak.

Az idei, esős búcsú közös agapéval zárult.

Szöveg: Juhászné Szabó Erika

Fotó: Farkas Friderika

Forrás: Görögkatolikus Metropólia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »